Az ötvenhatos forradalom története a BBC-s változatban (részletek)

Október 25.

A Parlament előtti vérengzéssel egyidejűleg, már a forradalom elején megszületett az új, szabad sajtó. Hódi Sándor, aki a forradalom alatt alakult lap, az Igazság munkatársa volt, menekülése után már a BBC londoni stúdiójában beszélt a magyar újságírás újjászületéséről:

A forradalom első napjaiban, 25-én, elmentem a New York-palotába, amit sajtókombinátnak neveztek. Egy második emeleti szobában kisebb társaságra bukkantam. Ott volt többek közt Obersovszky Gyula és Komoly Péter, D. Szabó László és Gáli József. Ezek közül ismertem néhányat. Obersovszkyról tudtam, hogy korábban vidéken dolgozott. Sokáig állástalan volt. Pestre Debrecenből jött fel. Nem sokkal a forradalom előtt a Hétfői Hírlapnál helyezkedett el. Gáli drámaíró volt. Eléggé különc teremtés. Úgy lehetne jellemezni, hogy felvilágosult kommunista volt, aki nem értett egyet a Rákosi-rendszerrel.
Tanakodtunk azon, hogy miként indíthatnánk lapot. Hogyan támaszthatnánk alá a tömeg mozgalmát, a felkelést. Arra gondoltunk, hogy az Athenaeum nyomda papírkészletét használhatnánk fel. Vita után a címben is megállapodtunk, és tárgyalást folytattunk még aznap délelőtt a nyomda vezetőjével, de nagyon nehezen volt hajlandó a lapot kinyomtatni. Tartotta magát a régi formákhoz, nem vette tudomásul a forradalmat. Végre sikerült rávenni. Az első szám csak egyoldalas volt, a fiatalok követeléseit tartalmazta. Mivel az volt fontos, hogy kimondjuk az igazságot, Igazság lett a lap címe. A lapnál is, az országban is vita folyt, hogy csak reform legyen-e, nem pedig a rendszer teljes felszámolása. Hogy visszakanyarodjunk-e a Nagy Imre-féle programhoz. Október 26-án felkerestek bennünket a Szabad Nép-esek Lőcsei Pál vezetésével. Közöttük volt Lénárt Gábor és Szilvási Lajos. E korábbi Szabad Nép-munkatársak ott különböző méltánytalanságokat szenvedtek. Egy részüket elbocsátották, mint Lénártot, aki a Termelőszövetkezet című lapnak lett a segédszerkesztője, meg Szilvásit is, Tardos Tibort és a koreai tudósítót, Méray Tibort. Arról volt szó, hogy csináljunk közös lapot, ők bekapcsolódnak a munkánkba. Ezek szocialista Magyarországot akartak és Nagy Imrével voltak szolidárisak, az ő programja alapján. Gáli szintén hajlott a szocialista Magyarország gondolatára. Obersovszky, D. Szabó és hát magam voltunk azok, akik arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a forradalom megmutatja, miszerint a magyar nép a kommunizmussal és mindenféle megalkuvó rózsaszín árnyalattal is leszámol. Obersovszky lett a főszerkesztő. Komoly Péter, a későbbi felelős szerkesztő, politikailag nem nagyon foglalt állást. Dinamikus ember volt, a pillanatnyi problémák érdekelték. Úgyhogy az Igazságon belül bizonyos mértékig egyensúly alakult ki azok között, akik továbbmentek, mint a szocialista Magyarország, és azok között, aki még szocialista Magyarországot helyeseltek. Utóbbiak nem nagyon bíztak abban, hogy többet el lehet érni. Később a beszélgetések során ők is hajlottak arra, hogy polgári demokráciát kell teremteni, de mindenképp beavatkozás nélküli, tiszta demokráciát.
Az első szám még aznap, október 25-én megjelent.
Obersovszky minden irányban puhatolódzni akart, és amikor a Parlament előtt a tömegbe lőttek, és az emberek a különböző követségek elé vonultak, azzal bízott meg engem D. Szabó Lászlóval együtt, hogy menjek el az angol követségre, részint adjak élethű képet a helyzetről, foglaljam össze a magyar népnek a követeléseit, részint pedig próbáljak anyagi alapot teremteni a lap fenntartásához a sajtóattasén keresztül esetleg valamelyik külföldi céggel, mert már akkor arra is kellett gondolnunk, hogy a lap a továbbiakban nem fog egzisztálni. És terveztünk egy képes kiadványt is, és gondoltunk valami külföldi tőkére. Lehet, hogy elhamarkodott gondolat volt. Mindenesetre ez volt az alapötlet. Én még aznap elmentem a követségre. A követ úr nagyon szívélyesen fogadott. A megbeszélésünkön jelen volt a katonai attasé, Mr. Grady, a sajtóattasé, és Mr. Gestler volt a tolmács. Jelen volt Sefton Delmer, a Daily Express tudósítója. Én itt összefoglaltam a magyar nép követeléseit, első pontként megemlítettem a Varsói Szerződés felbontását, kértem a követ urat arra, hogy lehetőség szerint az ENSZ-nél az angol kormány képviselője is adjon nyomatékot a magyar ügynek. Hangsúlyoztam, hogy a magyar nép többpártrendszert és szabad választásokat akar. Kértem az ott levő Sefton Delmert, hogy a rádió hazugságaival szemben tudósítsa hűen a világot a magyar eseményekről, és ugyanakkor kértem az angol követ urat arra, hogy ne ismerje el a jelenlegi magyar ENSZ-küldöttet. A követ úr mindent végighallgatott, feljegyezték, ígéretet tett arra, hogy ő ezt közvetíteni fogja, a kormányának tudomására fogja hozni, és minden valószínűség szerint ez megértésre is fog találni.

1956 decemberében az osztrák–magyar határra egyenruhában érkezett egy menekülő magyar honvéd, aki még ott nyilatkozott a BBC-nek a Kiliánban történtekről. Az ő változata a következő:

Bent voltunk a Kilián laktanyában és ott átálltunk a forradalmárokhoz, mivel már tudtuk, hogy miért harcolunk és mi fog ebből kikövetkezni. Osztozott ebben velünk Maiéter Pál ezredes is. Segített bennünket abban, hogy a harcunk sikeresebb legyen.
A laktanyában, amikor megindult az ostrom, körülbelül ezernégyszázan voltunk. Közülünk csak huszonnyolcan fogtunk fegyvert, akik tudták használni, mert tudniillik mi, a Kilián laktanyában lévő katonák, munkásalakulatok voltunk, nem katonák, hanem építőalakulatok, tehát a legtöbben a fegyverhez sem értettek. A laktanyában kiképzés céljából volt fegyver. Ezekből mi odaadtuk a felesleges fegyvereket, a civilek elvitték, nálunk is maradtak fegyverek, s vártuk, hogy mi lesz. Egyszer csak azt mondták, hogy jönnek az orosz páncélosok. Csak puskalövéssel fogadhattuk őket, mivel csak puskánk volt. Elkezdődött a harc. Az oroszok állandóan lőttek ránk, éjjel-nappal tűz alatt tartották a laktanyát és a Corvin közt. Eleinte, ha jött az orosz páncélkocsi, nem tudtuk, hogy mit akar, tudniillik egész végig az Üllői úton nem lőtt, csak mikor elérkezett a Kilián laktanyához, ott kezdett el lövöldözni mindenre és mindenkire. Nem számított, hogy volt-e fegyver az illetőnél, vagy sem, mindenkit géppuskával lövöldöztek a Kilián laktanya előtt. Akkor a civilek benzines palackokat dobáltak a harckocsikra úgy, hogy azok kigyulladtak. Mikor ki akartak mászni a páncélkocsiból az oroszok, akkor mi tüzeltünk rájuk a tetőről. Később ebbe beleavatkozott egy magyar páncélkocsi is. Ez úgy történt, hogy jött egy orosz páncélkocsi a Kálvin tértől és egy magyar páncélkocsi a Nagyvárad tértől. A Körút és az Üllői út kereszteződésnél találkoztak egymással, és egymásra tüzeltek. Nem tudtuk, hogy ez a magyar páncélkocsi honnan került ide. Egyszer csak látjuk, hogy beállt a mi laktanyakapunkhoz úgy, hogy elállta a bejáratot. Maiéter Pál ezredes, a mi parancsnokunk jött a védelmünkre.
Ezután Maléter Pál osztogatta nekünk a parancsot. Bent maradt a páncélkocsiban, mi meg a laktanyában. Ő a páncélkocsiból tüzelt az oroszokra, mi meg a laktanyából. Végül Maléter Pál már látta, hogy kevés a lőszerünk és kevesen vagyunk, ezért jobbrabalra szóródtunk szét az épületben. Kiszállt a páncélkocsiból, bejött a laktanyába, és a harc végéig velünk maradt.
Egyszer jött egy páncélkocsi a Nagyvárad tértől, mert mindig a Népligetből indították őket. Elért a Körút és az Üllői út kereszteződéséig, de ott benzines palackkal felgyújtották. Elkezdett forgolódni, nem tudott továbbmenni, mi meg lőttük a tetőről. Ebben a pillanatban a benne ülő egyik orosz észrevette, honnan tüzelünk. Odalőtt a laktanyánkra úgy, hogy három emeletet teljesen leszakított.
Sok áldozata volt. Többek között civilek meg egy hadnagyunk. Mikor vége lett az ostromnak, akkor Maléter Pál ezredes kiadta a parancsot, hogy menjünk ki a civilekkel a laktanyából, nézzünk lőszer után, fegyverkezzünk föl és várjuk a következményeket, mert több mint valószínű, az oroszok még vissza fognak jönni.”

A brit követ már a kezdet kezdetén javasolta kormányának, hogy Nagy-Britannia terjessze a budapesti fejlemények ügyét az ENSZ elé, s e lépésnek biztosítson nagy publicitást. De a brit kabinet figyelme külpolitikai téren szinte kizárólag a Szuezi-csatornára irányult. A magyar kérdés tárgyalása még a brit minisztertanács napirendjén sem szerepelt az október 23-át követő napokban, bár Selwyn Lloyd külügyminiszter válaszolt néhány idevonatkozó kérdésre az alsóház színe előtt. Magyar ügyekkel a brit külügyminisztérium úgynevezett északi osztálya foglalkozott. Az osztály vezetője, Thomas Brimelow 1956. október 25-én a következő eligazítást küldte a minisztérium sajtóosztályának:

A helyzet tele van buktatókkal. Ügyelnünk kell, hogy ne mondjunk olyasmit, ami Budapesten a forrófejűeket további céltalan lázongásra bátorítaná. Azt hangoztathatjuk, hogy helytelenítjük a szovjet csapatok beavatkozását, de az oroszok már tudják, mit fognak válaszolni erre. Azt, hogy őket behívták. Bírálhatnánk Nagy Imrét, amiért behívta az oroszokat, és azt, hogy brutálisan verik le a felkelést. De talán érdekünkben áll, hogy Nagy Imre legyen hatalmon. Jelenleg úgy tűnik, hogy ő egy liberálisabb magyarországi kommunista rendszer lehetőségének a biztosítéka. A dolgok keserű iróniája, hogy vérontással kellett kezdenie. A magyar közvélemény bizonyára elvár tőlünk a vezetést elítélő és a felkelőket igazoló valamilyen nyilatkozatot. Sokan telefonáltak a követségre, és fegyveres brit beavatkozást sürgetnek. Most még nehezebb kommentár nélkül hagyni a történteket, mint Lengyelország esetében. De javasolom, hogy a lehető legkevesebbet mondjuk. Abból kiindulva, hogy a kérdést mégsem hagyhatjuk teljesen kommentár nélkül, csatolom a sajtóosztály vezetőjének esetleges nyilatkozatához megfogalmazott szöveget.

Végül a brit külügyminisztérium sajtóosztálya a következő szűkszavú nyilatkozatot tette a magyar kérdésben:

A legnagyobb részvéttel viseltetünk a budapesti zavargások halottai, sebesültjei és azok hozzátartozói iránt. A zavargások is tanúsítják, hogy Kelet-Európában még a legmérsékeltebb reformok elé is milyen akadályok gördülnek. Reméljük, hogy a reformok folytatódni fognak, de emberéletben esett tragikus kár nélkül.

(Folytatjuk)

Forrás: Pallai Péter-Sárközi Mátyás: A szabadság hullámhosszán. Az ötvenhatos forradalom története a BBC elmondásában. Helikon, 2006

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ