A szerző felvétele

(Váradon, a sétáló utcában)

Váradon jártam. A sétáló utca
házsorán kitartóan áztatott a zápor.
Még nyár volt.
Európa kapuja Várad lehetne
– gondoltam -, s zuhogott.
Mit üzenhetne a jelennek a múltból,
átugorva egy-két nemzedéket
s a trianoni mélytengeri léket?
Éreztem én a Nyugatot,
a sétáló utca csendes házsorán végig,
egészen Adyékig.
Kopogott a nyárvég.
Ajtótlan jövés-menés.
Vad nyugalom osont végig
az Adorján házsoron, sután,
és valami renyhe nyugtalanság odébb
a Sztarill palotán.
A század szele áradt szét a neobizáncon,
az eklektikán.
Hová tűntek az emberek, a vad vágyak,
a félénk álmok, sok csintalan
haszontalanságok, csecsebecsék,
kinőtt játékok?
(Tán épp a vemhes talány ül össze most
a merengő szoboremberek között,
a sétáló utcán?)
Álmos kövek áznak az esőben.
Vígságot színlel a szomorúság.
Komor Marcellt és Jakab Dezsőt
átöleli a hol volt századelő.
Költő váteszek töprengenek valami
szörnyű eseményen,
és vitatkoznak a napi penzumon, amit
meg kellene írniuk az utókornak
a győztesekről és a vesztesekről,
a halottakról és a szerelmekről,
a trójai falovak éhes nyerítéseiről.
Ülnek négyen a Törzsasztal körül,
fel-felállnak, járkálnak, megállnak,
visszaülnek, hallgatnak, szólnak,
keresik a szavak rendjét-helyét
az egyre inkább elárvuló mondatokhoz.

(Ismét Váradon jártam)

„Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap”
Ady Endre

Ismét Váradon jártam és láttam,
láttam Adyt barátaival.
A színház sarkánál beszélgettek.
Ott volt Juhász Gyula, Emőd és
Dutka. Zakóban és nyakkendőben,
mint az úri fiúk, akik az
iskolában szívesen elcserélték
vajas zsúrkenyereiket
zsíros-paprikás paraszt kenyérre,
és tanítóik bosszantására
(bizonyára) az egyszeregyet is,
hisz mire is jó az, ha hasztalan,
amikor épp piros páva röppen
föl magasan a vármegye házára?

Kiszámítani nem tudták a páva
röptének ívét az úrfiak, nincs
erre tanulható matematika,
csak Endre tudta, egyedül
ő látta, hogy fölszállott a páva
a vármegye házára.