” Az esteli órákban, miután legalább tízezer embert küldött a halálba e napon, megérkezik dr. Mengele. Nagy érdeklődéssel hallgatja jelentésemet a két testi fogyatékos áldozat élőbeni és boncolási adatairól. -Ezeknek a halottaknak nem szabad elégetésre kerülniük-mondja- ki lesznek preparálva és a csontvázak Berlinbe mennek, az antropológiai múzeumba. Megkérdezi, hogy milyen módszert ismerek a csontvázak tökéletes megtisztítására. – Kétféle módszert ismerek – felelem. Az egyik az előtenyésztő módszer, ami abból áll, hogy a halottat klórmeszes vízbe helyezzük, két hét alatt leég a csontokról minden lágy rész. A csontok ezután benzinfürdőbe kerülnek, ami a bennük lévő zsiradékot oldja, ezáltal szárazabbá, szagtalanná és hófehér színűvé válnak. A másik módszer a rövidebb, a főzési módszer. ez abból áll, hogy a hullát vízben egyszerűen addig főzzük, míg a húsrészek könnyen és simán eltávolíthatókká válnak a csontokról. Mengele a rövid eljárást választja. A parancs a KZ-ben nagyon rövid szokott lenni. Itt nem mondják mivel, nem mondják hogyan, honnan szerzi be az ember a teljesítéshez az eszközöket. Véghez kell vinni! Ilyen gondban vagyok magam is. Két halottat kell megfőzzek. Miben főzzem meg őket? Oberscharführer Müsserhez fordulok, ő segítségemre lesz . Elmondom neki, hogy nincsenek edényeim. Gondolkodik kissé, és két vasbádog hordó jut eszébe, mik használaton kívül fekszenek a pincében. Azokat rendelkezésemre bocsájtja, és azt ajánlja, hogy az udvaron készíttessek téglából nyitott tűzhelyeket. Elkészülnek a tűzhelyek, föléjük kerülnek a vashordók borzalmas tartalmukkal, és megindul a főzés. Két sonderest állítok be fahordónak és tüzelőknek. Öt óra elmúltával, többszöri próba után meggyőződtem, hogy a lágy részek simán elválnak a csontoktól. A tüzelést beszüntetem, de a hordók a kihűlésig a helyükön maradnak. Estefelé jár az idő, én egy kis lugasban olvasgatok. Egyik emberem futólépésben közeledik, és magából kikelve ordítja. -Doktor! A lengyelek eszik a húst a hordókból. Azt hitték, hogy a Sondernkommandó számára fő a hús a nagy hordókban. Agyonéhezett emberek, valami ennivaló után keresgéltek az udvaron, így jutottak a néhány percig őrizetlenül maradt hordókhoz.”

Nyiszli élve szabadult, s megírta emlékiratait. Azokban sok kis és nagy tévedés van, főleg a számok körül, de a Magvető Kiadó szakemberei bőséges jegyzetapparátussal javították a pontatlanságokat.

Magvető Kiadó

Dr. Nyiszli Miklós 1946-ban vetette papírra figyelmet érdemlő, ugyanakkor borzongató önéletírását a hírhedt lengyelországi haláltáborban töltött időről és az ott végzett kényszerű foglalatosságáról.

„… e szerzésemben megjelenő művet, mely az emberiség történetének legsötétebb lapjait foglalja magában, minden indulattól mentesen, a valóságnak megfelelően, a legkisebb túlzás és kiszínezés mellőzésével írtam meg, mint közvetlen szemlélője és szereplője az auschwitzi krematóriumok és máglyák munkájának, melyek tüzeiben apák, anyák és gyermekek milliói enyésztek el.”
A szerző a túlélést voltaképpen a szakmájának köszönhette, és annak, hogy nemcsak orvos volt, de ráadásul Németországban végzett, kiváló szakmai tapasztalattal, tudással rendelkezett, mely tényezők végül is elősegítették, hogy Dr. Mengele „kiválasztottja” legyen; azé az emberé, akinek semmi (senki) sem volt túlságosan drága áldozat a „tudomány előmozdítása” érdekében.

Összeállitotta: Kerekes Tamás