Én nem utállak – én köszönnék.
Kis tökfilkó vagy, mint a többi,
akiknek, hogy a fém kiváljék,
a salakért kell létrejönni.

S mert téged is kohóba vetnek,
s a tűz mert mar és összeéget,
s eszköze vagy egy zord istennek:
emberbajtársnak tartlak téged.

Az én sorsom is fájó, dőre;
ha fölizzom, pöröllyel vernek,
így leszek csikorgó küllője
vérpadra vivő szekereknek.

S hogy véres pénzért hited adod?
Mihaszna vagy csak; nem bánt senki.
Csak homlokod túl szűkreszabott
a mások sorsát elviselni.

Én köszönnék…s tán elűzné a
sok meleg száj a metsző fagyot,
csak ismernéd el néha-néha
a puszta tényt, hogy ember vagyok.

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)