Levinschi Szávuly Attila: A kinyújtott tenyér vonalai

Menni vagy maradni,
Akácfa levelek kezedben
Szeret, nem szeret
Kedvesed
Alapon
Kiszúrni jövendőd
Alkotni alapot
Menni vagy maradni
Merre van otthonod
Elindultál.
Megütött térded már az első lépésnél felhasadt.
Jel volt?
Nem az volt.
Továbbmentél.
Hitedet vitted, szívhez szorított kézzel.
Gyerek voltál? Vagy felnőtt?
Akartad, hogy másként legyen, másként legyen végre. Nyomodban kutyák lihegtek. Csaholásuk felverte az éjszakai csendet. Nyomasztó csend volt itt éjszakánként. Lehúzott rollok mögött rémült emberek álltak. Ölelték egymást a sötétben. Mindenütt kutyák. Nem értek el.
Mentél arra, ahol a fényt láttad. Egyszer csak ott voltál. Sárral telt cipőd sárral telten maradt ott is. Arcodat sokan nézték.
– Közülünk való.- mondták. Körültáncoltak.
– Gyertek, segítsünk neki. Segítettek.
Divat.- gondoltad. Nem néztél a szemükbe. Helyben álltál, miközben távolodtak. Fordultál, ha sárral spriccelt az autók kereke.
Jel volt?
Talán nem. Tovább. Még tovább. Távolabb.
Mi az, amit keresel?
Önmagad próbálod így megtalálni?
Lassan lehavazik. Éjszaka a hó függöny mögül régi arcok bukkannak elő, koppannak párás ablakodhoz.
Sápadtak. A feldobott kő is olyan furcsán esik! A víztükör hullámot vet, ha belenézel. A csobbanás már csak képzelet.
Hallod, mond már, mi ez a hang a hangod mellett, mi ez a kéz, a kezed mellett.
? Hallod, mond, látsz valamit a lábaid előtt?
Csak képzeled…hajolj le, talán felveheted ! Arcokat fúj szemedbe a szél. Képeket.
Jel? Még nem hiszed el. Menned kell. Merre? Úgy szeretnél.
Decemberben a betonon virrasztottál sokakkal. Nézted a falat magad előtt. A gyertyákat. Felírtál te is egy verset, krétával. Olyan sokan fáztatok ott!
Huszonhatodika hazahozott.

/Közli Szente B. Levente/