Egy példa: Prága a defenesztráció városa

Ezt a különös kijelentést Milan Kundera tette Az élet máshol van c. regényében, Richard Percival Lister pedig verset is szentelt neki. A szó tulajdonképpen ablakon keresztül való kidobást jelent.

„Volt szerencsém ismerni egy filozófust.- említettem már Önöknek?
Akit egyszer egy emeleti ablakból tisztességgel kilöktek?
Zuhanás közben, mesélte, teljesen lekötötte a spekuláció:
Hogyan is született meg ez a fura szó: defenesztráció?

Hiszen nincs külön szó arra, hogy ha a tetőről legurulunk a csatornába.
Egyetlen igével sem lehet kifejezni, ha valakit golfütővel vernek halálra.
Melléknév nem minősíti, akit odakötöztek a 1210- es ealingi gyors
ütközőjére.
S egy elvont főnév sem illik arra, akit fejjel lefelé fellógatnak a szoba mennyezetére.
Ha egyszer oly sok visszataszító tett nem válik az emberi nem
becsületére,
Miért éppen ez a szó volt a szótárírók megkülönböztetett figyelmére?
Érdekes megállapításokat tettem, mesélte, a szóalkotó tevékenység véletlenszerűségéről. S tized másodperccel később egy bokorban landoltam, amelyet a nénikém hozott
Mauritius szigetéről.
Jól tudom, hogy a defenesztráció fogalmának kiterjesztése nem korlátozható.
Ez alkalommal azonban mégis csak egyetlen személyre-énrám volt vonatkoztatható”

Prágában jóllehet több mint negyvenet jegyeztek fel, de volt köztük öngyilkosság is. Hahner Péter képes tabukat döngetni. Könyve szuggesztív, merész, kerüli az általánosításokat, szembe megy begyökerezett hiedelmekkel, nagyszerű olvasmány. Máshonnan is dobtak ki nagy számban embereket az ablakból.

Kerekes Tamás

– és mind rosszul tudod… Animus Kiadó, Budapest, 2010, 320 oldal
www.animus.hu

A Ön is úgy véli, hogy a bumeráng ausztrál találmány? Biztos benne, hogy a második világháború a Lengyelország elleni támadással kezdődött? Úgy tudja, hogy a torinói lepel Jézus testének nyomait őrzi? Akkor lapozza fel harmadik, történelmi tévhitekkel foglalkozó kötetünket. Ezúttal is olyan, széles körben elterjedt tényekre hívjuk fel a figyelmet, amelyeket a történettudomány már megcáfolt, vagy legalábbis megkérdőjelezett, ám a köztudatban még élénken élnek. A szerző szerint a történész feladata kissé a kertészére emlékeztet: ugyanúgy irtania kell néha az elszaporodott tévhiteket, legendákat és pletykákat, ahogy a kertésznek a gyomokat. Még akkor is, ha tudja: jövőre újra kisarjadnak.
A történelmi érdekességek, furcsaságok, intimitások iránt mindig is volt érdeklődés. Hahner Péter történész már a tavaly megjelent 100 történelmi tévhit… című könyvében igen szórakoztatóan és élvezetes stílusban olvasta a fejünkre, hogy minden korban képesek voltunk-vagyunk bedőlni a legelképesztőbb híreszteléseknek is, sőt hajlandók vagyunk körömszakadtáig bizonygatni is azok „igazát”. Ha egyedül hisszük el a szamárságokat, s jól elvagyunk velük, lelkünk rajta, baj akkor van, ha a tévhitek futótűzként terjednek el a közfigyelemben, tömegkultúrában, sőt beszivárognak a tankönyvekbe is, akkor pedig tanári segédlettel egész generációk tudatában tényként ragadnak meg történelmi legendák.
A tavalyi sikeren felbuzdulva Hahner Péter újabb muníciót gyűjtött, és az Ujabb 100 történelmi tévhit című kötetben ismételt sorozatlövést ad le a valóságosnak hitt fals történelmi információkra. Tudós lévén alaposan, de a „mezítlábas” olvasó számára is érthetően dokumentálja, hogy a rosszul tudott dolgokat mennyien és hányféleképpen cáfolták – mindhiába. Mint írja: „A téves adatok, felületes megállapítások, elavult kutatási eredmények, elsietett értelmezések, rosszindulatú híresztelések, megszépítő vagy befeketítő történelmi legendák, sőt, egyszerű pletykák is (…) manapság a rengeteg újságnak, rádiónak, televíziós csatornának és az internetnek köszönhetően rohamos gyorsasággal terjedhetnek. Ráadásul bizonyos csoportok szinte hivatásszerűen fedeznek fel újabb és újabb összeesküvéseket a történelemben, amelyeket jó pénzért adnak el a médiának.”
A szerzőnek a tévhitek jövőbeni alakulását illetően sincsenek illúziói: „Ne áltassuk magunkat azzal, hogy valaha is megszabadulunk tőlük. Olyanok, mint a gyomnövények: sohasem lehet valamennyit kipusztítani.” Vélhetően csak azzal a pedagógiai eszközzel vehetjük fel a kesztyűt az ellenük folytatott küzdelemhez, hogy a magukat makacsul tartó tévedések cáfolatait is igyekszünk mind többször, és minél hangosabban ismételgetni.
Mindamellett Hahner Péter egyáltalán nem kérlelhetetlen harcos. Mint írja: “Tulajdonképpen jó dolog, hogy vannak történelmi tévhitek. Nem azért, mert így a történészek könyveket írhatnak ezek cáfolatára, inkább azért, mert puszta létük is arra utal, hogy van érdeklődés a történelem iránt.”