Levinschi Szávuly Attila: Villámütött fa

Holdjárók

Éjszakai temetőkert
Lombkoronán áttetsző
Más világ,
Szemben veled
Fehéren
Holtaknak tett virág
Áll csillagköves ég
Idekint
Sötét és súllyal néz
A mozdulatlan éj.

Holtak birodalma és
Mi magunk,
Két kései látogató.
Talán átok ül rajtunk,
Boszorkányok-
Lelkünkön
Nyugalma nincs örökség
Mindenki másnak furcsa tán
De nekünk nem, hogy itt vagyunk
Állunk
Néha sokáig Gregory Corsotól
Mondok valamit,
Aztán elindulunk
Hang nem rikolt
Bokrok, ágak árnya
Fekszik ösvénynyomot,
Sírok kövén villan

Csillaghidegség

Ott fenn a dombon
Villámütött fa
Kereszt, hogy el ne ess
Láss az éjben, megfogom a kezed
Lent a völgyben város,
Kutyaugatás
Elvonul a hold
A bekötött szemű, és lát
Lélektükör
Tört cserép
Átléped, fölveszed, hozzád ér
Elefántcsont erekben
Űz a nyugtalan vér
Ördögé,
Mi ide felhajtott
Felhúzni ógörög Parthenont
Keresni Észak-Nyugati átjárót
Kivezető utat,
Vagy csak egy kalandot.

/Közli: Szente B. Levente/