„Nekem volt glóriám”, mondja Vadmalac.
„Nekem volt glóriám”. Ismétli, ismétli.
Komája nézi. Nemcsak nézi, bámulja is a mesterét. Tiszteli, éppen ezért, a glóriáért.
”Neked volt glóriád”, mondja neki, majd kérdezni akar, halkan megszólítja: ”Béla…”
Vadmalac nem hallja. Könnye kiszökken, nyála csorog.
Irigykedve kérdi komája mégis: ”Hogyan hordtad?”
Vadmalac elcsukló hangon: ”az egyensapkába begyúrtam.”

1. CSELÉNYI Béla:
   2016. november 26. 21:37

   Köszönöm. Remélem megérdemelte a régi, romlatlanabb énem…