Helyzetkomikumnál, forradalomnál több a hangulat; nagyobb kihívás megragadni mondjuk egy szoba lenyomatát nyirkos agykérgünkön, olvasólámpafényben, kockás pokróccal az asztalon, párás, zúzmarás ablakokkal, korcsolyázó kölykök külső zsivajával. Mindennek alapja a feltételes reflex diszkrét szinesztéziája, amelyet finom keresővel is felkutathatunk, s minél gyakrabban és minél finomabb keresővel, annál több benne a költői. Költő és olvasó között nincs nagy különbség; minden olvasó egy kicsit költő is, különben úgy olvasná a verset, mint egy menetrendet. De a menetrendet is lehet versként olvasni, ha mondjuk felidézzük a Fekete-tengerre vezető települések mazsolaízű, törökös neveit, s hatásukra halljuk már a vonat püfögését, zakatolását, látjuk kerékmagasságban a hajnali párát.
Létezik persze esemény, indulat, röhej is, és ezeket is lehetséges kényelmes sorokba tördelni, de ezek dokumentumfilmek, a hangulat viszont művészfotó.

Budapest, 2016. XI. 21.