„A Hol­nap Kul­turális Egyesület és a Várad folyóirat szer­kesztősége nyol­ca­dik al­ka­lom­mal ren­dez­te meg a Könyv­ma­ra­tont Nagyvára­don. A három­na­pos esemény­so­ro­zat zárónapján avatták fel a 2014-ben el­hunyt Kin­de An­namária költő, műfordító sírkövét a Ru­li­kows­ki te­metőben.” (Újsághír, eirodalom.ro)

A Káfé (főnix) gondolatban maga is ott állt a sír mellett, némán, és arra gondolt, mennyi érzékeny, okos gondolat érkezett valamikor a cimére Kinde Annamáriától, aki még a kezdetek kezdetén, valamikor 2001 és 2003 között sűrűn válaszolt a Cáfé Stockholm kellemetlen – „tífuszos” – kérdéseire, amelyek személyét, költészetét, szellemi kapcsolatrendszerét célozták. Íme néhány kérdés és válasz, átsugároztatva az eltelt idő szűrőjén.

– Tegnap levélben Hargitafürdőre készültél, ma versben („Éveim gyűlnek. Készülök.”) – meghalni. Ez a kettősség nem sarlatánság?
– Ikrek jegyű vagyok, kötelező kettősnek lennem. Amúgy nem bírtam eldönteni, mire vonatkozik a a kérdés. 1. Arra-é, hogy szélhámos lennék esetleg? 2. Arra-é, hogy elavult vásári bűvész? 3.Vagy netalán arra, hogy kuruzsló? Úgyhogy íme a választható válaszok: 1. Nem lehet tőlem megtudni, hogy szélhámos vagyok-e, mert akár az vagyok, akár nem, mindkét esetben azt fogom mondani, hogy nem vagyok szélhámos. 2. Talán nem is volna baj, ha vásári volnék. Sajnos, nem vagyok bűvész. Elavulni remélhetőleg később fogok. 3. Azon lehet vitatkozni, hogy eléggé „szakképzett” vagyok-é ahhoz, hogy (íróként, költőként) „gyógyíthassam” a világot.

– Muszáj „a halál”-nak a „talál”-ra rímelni? Találó rímpár ez 2001-ben Romániában?
– Nem muszáj. Színes ország ez, igen sokféle emberrel. Sokféle műveltségi szinttel, sokféle világképpel, többféle kommunikációs szokásrendszerrel. Sajnos, sok butasággal, nyomorral és szegénységgel is. A tájékozatlan és műveletlen embert könnyű félrevezetni. Meg is tették az elmúlt években mindazok, akik nem voltak túl finnyásak hozzá, és akiknek érdekükben állt. Én mostanában eléggé visszahúzódva élek, és viszonylag szűk körben forgok. De annyit mondják a fülembe különféle emberek, hogy Romániának csak egy útja van és ez a nyugati integráció, hogy lassan már elhiszem azt, hogy ezt Bukarestben is így gondolják. Hogy a bukaresti hatalomnak is ez az érdeke. A rímekről pedig azt gondolom, nem patikában készülnek. Mélyebbről jönnek, nem a ráció diktálja őket. A költővel kommunikál a transzcendencia. Van egyszerűbb magyarázat is: ha a költő kenyérkereset okán jól elfárad, elkeseredik, elszomorodik és nem bír aludni, bár nagyon szeretne, (vö: az alvás, mint kis halál) akkor a halálról versel.

– „Elrepülök, az égbe fel” – írod a D. Eszter háza című versedben. Biztos vagy abban, hogy az ég „fent” van?
– Igen. Kopernikusz óta ezt minden művelt ember tudja.
– Ki volt neked a verscímben szereplő D. (Domokos?) Eszter?
– Barátom volt, akitől igen sokat tanultam, és akitől még többet tanulhattam volna, ha nem hal bele idejekorán abba, hogy emigrálnia kellett. (Cáfé Stockholm, Tifusz)

1. Kerekes Tamás:
   2016. november 25. 10:30

   Kár érte nagyon