Levinschi Szávuly Attila verseiből / IX.

Hagett

Éjszaka,
És tisztára nyalt holdfény,
A koppanás az ajtómon.
Egy fehér kutya volt veled
Egy kutya fehéren
A szorongás benned
És egy jó adag szesz.
Forrásban lévő szőlőbor
Még csak nem is a legjobb
Azt mondtad, látni akartál.
Még mondtál mást is
Egy rakás értékes dolgot.
Később mászkáltál kicsit
Négykézláb a szobában.
Arról beszéltél, hogy
Ez a kutya
Fehéren
Most már mindig melletted marad.
Értettelek
Álltunk melletted a kutya és én.
Kivittelek az udvarra később, hogy
Apámék ne lássanak így meg.
Meleg éjszaka volt
Egy csillag is állt fent,
Balra tőled
A fehér kutya,
A lelked fehéren,
Miközben te tántorogtál és
Vállamra borulva
Elénekelted a Székelyek Himnuszát.

 
Holdjárók

Éjszakai temetőkert
Lombkoronán áttetsző
Más világ,
Szemben veled
Fehéren
Holtaknak tett virág
Áll csillagköves ég
Idekint
Sötét és súllyal néz
A mozdulatlan éj.

Holtak birodalma és
Mi magunk,
Két kései látogató.
Talán átok ül rajtunk,
Boszorkányok-
Lelkünkön
Nyugalma nincs örökség
Mindenki másnak furcsa tán
De nekünk nem, hogy itt vagyunk
Állunk
Néha sokáig Gregory Corsotól
Mondok valamit,
Aztán elindulunk
Hang nem rikolt
Bokrok, ágak árnya
Fekszik ösvénynyomot,
Sírok kövén villan
Csillaghidegség

Ott fenn a dombon
Villámütött fa
Kereszt, hogy el ne ess
Láss az éjben, megfogom a kezed
Lent a völgyben város,
Kutyaugatás
Elvonul a hold
A bekötött szemű, és lát
Lélektükör
Tört cserép
Átléped, fölveszed, hozzád ér
Elefántcsont erekben
Űz a nyugtalan vér
Ördögé,
Mi ide felhajtott
Felhúzni ógörög Parthenont
Keresni Észak-Nyugati átjárót
Kivezető utat,
Vagy csak egy kalandot.

/Közli Szente B. Levente/