Mottó: Nem azért kívánjuk a kávét, mert fekete. Hanem mert emlékszünk az aromájára.

November 21-én, egy napra zárva maradt a Káfé főnix. Fehér oldal jelent meg helyette, rajta angolul és magyarul a magyarázat: karbantartás, elnézést kérünk, kérjük később visszajönni!
Többször is „visszamentem”, hasonló eredménnyel. Egyszer még egy figyelmeztetés is megjelent: „valószínű, hogy meghekkelték az oldalt”. Majd utána: ha ezt a figyelmeztetést látom, óvakodjak az illető címre lépni, mert kár eshet a gépemben…
Hirtelen minden átvillant az agyamon. Annyi laphalált éltem már át mostanáig, hogy minden gyanús jelre azonnal elszorul a szívem, felgyorsul a lélegzetem. Szeretném, ha tévednék, de eddig sose tévedtem, hátha most sem?
Az járt a fejemben, hogy a Káfé mellé hiába ragasztottuk 2010-ben a „főnix” nevet, mert ha most baj éri, egészen biztos nem lesz további erőnk még egyszer feltámasztani.
Eszembe jutott az egész Cáfé-Káfé történelem, amelynek az időszámítása valamikor 2001 elején kezdődött, amikor a Svédországban megtelepedett Gergely Tamás és a Torontóban élő, ugyancsak erdélyi származású Horváth Sz. István (Moshu) közös erővel létrehozták a Cáfé Stockholm-Torontó honlapot.
Gergely Tamás akkor így fogalmazta meg a vállalkozás értelmét: „Közösséget teremt azok számára és azokból, akik ezzel az új identitással rendelkeznek, másrészt kapcsolatot hoz létre azokkal, akik identitása a régi, legalábbis a klasszikushoz közelebb álló. Közös nevező, újabb plattform lehet ez a világ különböző részein – szórványban és nem szórványban – élő alkotók és befogadók számára. Ahol egy marosvásárhelyi író jelenléte ugyanolyan természetes, mint a Torontóban élő műfordítóé például, s ahová ellátogathat Bukaresttől Mexikó-városig bárki… „
Moshu változata némileg eltérően, de komplementárisan hangzott: „Amikor Tamás megkeresett néhány napja, hogy csinálnánk egy efféle transzatlanti webkitalációt, fogalmam se volt, mi legyen a ‘torontos’ oldalon. Évek óta csupán leveleket írok, pontosabban e-maileket, mint valami e-mikes; az viszont nagyon furdalt, vajon képes lennék-e web-nyelvre fordítani ötletzuhatagjait. Torontóból nézvést tehát így indult a Café. Inkább amolyan technikai kihívásként (errefelé mindenre azt mondják, hogy „challenge”…). Közben, persze, beleszerettem én is az ötletbe, és egyelőre elnapoltam tervezett saját, személyes web-birodalmam létrehozását, hogy elindulhasson ez a webműhely. Még mindig egy kissé szorongva, de végre rá kellett mondanom egy munkára: mehet! Fel a cibere-térbe….”
Közös oldalon, de mind a ketten külön-külön „hegedültek”. De fő, hogy beindultak a viták, a párbeszédek, tapasztalatcserék. A barátok, ismerősök megszólítása, provokálása. Pörgős néhány esztendő volt. Egészen 2003. május 5-éig, amikortól kezdve új dizájnnal és elrendezésben működött tovább a honlap, de már átgondolt munkamegosztásban: Tamás szerkesztett, Moshu webmesterkedett. És hamarosan bekapcsolódtam magam is a csapatba. E boldog állapot tartott 2010-ig, amikor a szerkesztésre használt motor elavult, sérülékennyé vált és emiatt „be kellett zárni a boltot.” Pár hónap hallgatás után megszületett a mai forma: a Káfé főnix – amit a HHRF önzetlenül szerverére fogadott. Azóta hat esztendő telt el… Közben elvesztettük kiváló szerzőnket-szerkesztőnket-dizájnerünket, Debreczeni Évát… És mi sem érezzük túl jól magunkat.
… Félelmeim ezúttal – szerencsére – alaptalanok voltak. Másnap újra kinyílt az oldal és folyt az élet tovább a Káfé rovataiban, mint eddig. Ismét a szerkesztői munka közben fogyott kortyonként az aromás reggeli, illetve délutáni kávém. Magamban pedig megfogadtam: ha ezt a váratlan közjátékot szerencséssen megússzuk, akkor megkísérelünk átmenteni a lezárt, nehezen hozzáférhető archívumokból egy csokornyi jellegzetes, a honlap szellemi alakulását hordozó anyagot és közlést, melyek enélkül örökre elsüllyednének a cyber-tér megfoghatatlan végtelenjében.