Az aneszteziológus végleg elaludt
(Dr. Bárányi Ferenc halálára)
„Elhunyt dr. Bárányi Ferenc temesvári aneszteziológus, író, volt parlamenti képviselő és egészségügyi miniszter, a Máltai Segélyszolgálat volt országos alelnöke, a Gyermekmentő Szolgálat romániai elnöke – tudatta lánya, Ildikó kérésére a sajtóval a Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség szóvivője, Sipos Enikő.” – ezzel kezdődött ma majd minden nekrológ, mely dr. Bárányi Ferenc halálhírét adta tudtul.
Majd eszünkbe jutnak visszaemlékező sorai, amiket az Életünk kórtörténete című kollektív memoár (Pallas-Akadémia, 2008) részére vetett papírra, s amelyben leírja, milyen események és közjátékok avatták őt orvossá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben az ötvenes évek során.
„Nagyon alulról jöttem. Egész ifjúságom a nyomorral s az éhezéssel párosult. Mások is szegények voltak, de nekünk semmink, de semmink se volt… Ott születtem, ahol Bartók és valószínűleg Attila is, Nagyszentmiklóson a magyar és szerb határ mellett. Öt nemzetiség kavarog bennem, egyszerre tanultam három nyelvet. Érdekes, hogy századokon át a családomban az asszonyok szinte mind svábok voltak, francia, bolgár beütéssel, a férfiak más keverékek, de az utódok végig megmaradtak magyarnak… Anyai nagyapám nyomdász volt a budapesti Dohány utcában, ő még ismerte Jókait. Ezt a nagyapámat Veszelovszkynak hívták, de ő volt a legmagyarabb a családomban…”
Történelmi megrázkódtatások során vándorol ide-oda a család, míg végül Temesváron telepednek meg, ahol „egy ablak nélküli poloskás pinceodúban laktunk négyen és gyakran még a kartellás barnakenyeret se tudtuk kivenni, mert nem volt rá pénzünk… Azért mentem orvosira, hogy ne éhezzek az életben. Minden álmom egy egész rúd szalámi volt, amit csak én eszem meg egyedül, kenyér nélkül.. Aznap, amikor megkezdtem az egyetemet, apámat fölvették pékinasnak, boldogan mondta: Ezentúl legalább kenyeret ehetek, amennyit akarok…”
Bárányi Ferencből doktor lett. Diákévei viszontagságaiból, 1956-os meghurcoltatásának élményeiből később szívszorító regényt is irt, de valódi műfaja az orvosi ismeretterjesztés maradt: Mindenki háziorvosa című átfogó munkája több kiadást is megért. Élettapasztalatát, szervezőkészségét legmagasabb szinten a rendszerváltás után tudta kamatoztatni. Karizmatikus személyisége marad a jelenkori romániai magyar politikának. (Káfé főnix)

Pusztai Péter rajza
2016. december 9. 15:36
Nyugodjék békében!!! Nagy ember volt! Nemes lelkű és tehetséges! Hálát adok a Sorsnak, hogy ismerhettem a Bárányi házaspárt és élvezhettem barátságukat. Emlékük tovább él szívemben.
Horváth Piroska, Ausztria