Antoine de Saint-Exupéry: Citadella-breviárium (62)
Az északi tengereken vannak olyan úszó jégtömbök, amelyek hegyvastagságúak, de tömegükből csak vékony taréj látszik ki a ragyogó napban. A többi szunnyad. Így van ez az emberrel is, akinek csupán nyomorúságos kis részét világítottad meg nyelved mágiájával. Mert a századok bölcsessége kovácsolt kulcsokat megragadására. És fogalmakat megvilágítására. De aztán időnként olyannal találkozol, aki egy még meg nem fogalmazott részt tár tudatod elé, új kulcs segítségével, amely egyetlen szó…
Az az idő, amely alatt hittél valami hamis hírben, nagy mértékben meghatározott téged, mert olyanná válik, mint a dolgozó mag, a növekedő lomb. Aztán hiába oszlik el tévedésed, te közben mássá lettél. És ha ezt vagy azt állítom előtted, te előbb-utóbb annak minden jegyét, minden összefüggését, minden bizonyítékát megleled. Például ha azt állítom a feleségedről, hogy megcsal, rájössz, hogy kacér, tetszeni vágyó. És ez igaz is. Meg hogy állandóan eljár hazulról, ami megint csak igaz, de te eddig nem vetted észre. Aztán hiába teszem jóvá a hazugságomat, a struktúra maga megmarad. Hazugságomból mindig marad vissza valami, mert olyan szempontot kínált, amelyből valóban létező igazságokat lehet felfedezni.
(Folytatjuk)