A TÍFUSZ megkérdezte…Böszörményi Zoltánt

1. A Nyugati Jelen /2001-es/ pályázatát – melynek díjnyertes szövegét a Café Stockholm-Toronto is közölte – Simándi Böszörményi Zoltán emlékének szentelték… nem a tehetséges fiatal tollak felkutatása volt a cél?
– A Simándi Böszörményi Zoltán országos riportpályázat célja elősorban a fiatal, tehetséges riporterek felkutatása volt. De nem csak ez. Az erdélyi magyar újságírás támogatása, fellendítése, ösztönzése is feledataink között szerepelt és szerepel. A magyar nyelv megőrzése lehetetlen anyagi eszközök bevetése nélkül. Ezt mindenki elfelejti. Én Kanadában „ébredtem” újra magamra, s ott tanultam meg ismét, hogy mennyire fontos számomra az anyanyelv, a magyar nyelv. Visszatérve Erdélybe, a körülöttem megváltozott világba, akkor döbbentem rá, hogy amit Kanadában tanultam, az most nagyon jól alkalmazható itt is. Azaz iskolákat kell építeni, az oktatást fejleszteni, s tudatára ébreszteni a magyar ajkúakat, hogy nyelvet, kultúrát csak gyakorolva, áldozatos munkával lehet életben tartani. Ez nem jön magától, ezt csinálni, tenni kell.

2. Ki volt Simándi Böszörményi Zoltán?
– Simándi Böszörményi Zoltán aradi újságíró volt. Szerelmese a riportírásnak. Hányatott életében, sajnos nem sikerült valami maradandót alkotnia, de az újságírás szeretetét általam át tudta menteni ebbe az évezredbe. Két éve, 1999-ben hunyt el. A róla elnevezett pályázattal szerény emléket szerettem volna állítani annak az embernek, aki az apám volt. Pályatársai voltak, többek között Huszár Sándor, Panek Zoltán, Márki Sándor is.

3. Mennyire színvonalas volt a verseny?
– A színvonalról inkább a zsűrit kéne megkérdezni. Összesen 26 pályamű érkezett be. Ebből egyet kizártak. Ez volt a riportpályázat első kiírása. Ezt minden évben szeretnénk megrendezni. Kérdését azonban nem szeretném lényeges válasz nélkül hagyni. Szerintem a beérkezett riportok többsége érdekes, jól megfogalmazott írás volt.

4. Nem lett dévai tudósító, egyáltalán újságíró a nyertesük, valami baj van az újságírással, hogy menekülnek tőle a tehetségesek?
– A pályázat nyertese Benkő Annamária nem lett dévai munkatársunk, mert közben bejutott az egyetemre, az újságíró szakra. így jelenleg Kolozsvárott tartózkodik. Tehát nem menekülésről, ódzkodásról van ez estben szó.

5. A kontraszelekción kívül mik a romániai magyar újságírás nagy problémái Ön szerint?
– Magam nem vagyok gyakorló újságíró, így nem látom belülről a szakmát, nem ismerem konkrét problémáit. A kérdését érdekesnek és fontosnak tartom. Megérne egy igazi vitát, egy kerekasztal-vitát. Továbbítom kérdését kollégáimnak, hátha ők majd felveszik a bedobott kesztyűt.

6. Ötszáz dollár.. a fáma szerint Ön ennyit ajánlott fel a nyertesnek. Kérdem, meglepődve, hiszen ennyit én Svédországban nem tudnék felajánlani hasonló célra: mennyire mélyre kellett benyúlni a zsebébe, hogy a díj árát a Nyugati Jelen asztalára letegye?
– A pénzt szimbólumnak, jelzésnek szántam. Ezzel is érzékeltetni szerettem vona, hogy mennyire fontos az újságírói szakma, hogy szükség van rá. Máskülönben a kiosztott díjak összege nem ötszáz amerikai dollár volt, hanem összesen 1650 plusz a költségek, diplomák, plakettek, zsűri stb. Jómagam gyáros vagyok, így ezt a pénzt nem kellett a családomtól elvennem.

Forrás: Stockholm Tifusz / Tifoid archívum