Elég volt egy baráti emailt kapnom ahhoz, hogy megtudjam: mindennek van ma már múzeuma.
Ciudad Rodrigo spanyol város adott helyet a ’Museo del orinal’-nak (Bilimúzeum), 1300 kiállított tárggyal (üres exponátummal).
Tekintsünk el most a tartalomtól, maradjunk csak a formánál – meg az eszmei mondanivalónál…
A cél – szentesíti az eszközt.
Cudad Rodrigo – tizennégyezer lakosú kisváros a spanyolországi Salamanca tartományban (provincia), a Kasztília és León autonóm közösségben (comunidad autónoma), az Águeda folyó mentén…
Országos (és világ-)hírnevét nemrégiben kialakított sajátos, egyedi ’múzeumának’ köszönheti: az orinal spanyolul ugyanazt jelenti, mint a éjjeli (serbli, bili, bimbi, minipottyantós) magyarul. A nagyon fiatalok nem nagyon emlékezhetnek e szó (éjjeli) önálló jelentésére; az idősebbek viszont szinte mind ismerhették, sőt: használhatták is.
Más nyelveken is utal az elnevezés a használatra: az angol potty – nem azonos a magyar potty-antóssal!- a chamber pot (szobai edény) rövidítése; ez a francia pot de chambre átvétele; még a finnek is átvették: potta; olaszul: vaso da notte; a német Topf vagy Nachttopf hasonló szóképzésű – az osztrák Scherbl – a magyar serbli és bili elődje; az orosz ночной горшок is ’éjjeli (agyag)edény’.
Az éjjeli edény ’kultusza’ a vízvezetékes korszak (s a vele ’begyűrűzött’ WC-használat) előtt virágzott szerte a civilizált világon, kiemelten a városokban: vidéken valamivel könnyebb volt megszabadulni bizonyos melléktermékeinktől… Irodalmi emlékek, festmények őrizték meg: a régi városokban is könnyedén szabadultak meg ezektől: egyszerűen kilöttyintették az ablakon, emeletről is, mindennemű figyelmeztetés nélkül – egykoron veszélyes (sőt: járványveszélyes!) volt fal mellett sétálni vagy akár szívhez szóló szerenádot adni… Egy régen gyakori ’háztartási’ baleset emlékét szólásunk őrzi máig – átvitt értelemmel: kiborult a bili….
Mivel mindenkinek szüksége volt ilyen edényre – s a szükség nem csak törvényt bont, hanem ’művészetet’ is szül: az eleinte rusztikusan egyszerű köcsögök később a kor és a korízlés, sőt: a protokoll! – függvényében átalakultak iparművészeti tárgyakká… Ha pedig valami műalkotás, akkor ki is állítható…
De legalábbis mutogatható: magára valamit adó polgár éjjelije mindig kilógott az ágy alól, hogy láthassa az odatévedt vendég: az úr az ágy alatt is úr.
Az eszköz mai formájában nagyipari ’szaniter’ termék, minden művészi sallangtól mentes… Lakásban, kórházban, esetleg szálláshelyen fordul elő, elsősorban pici gyermekek vagy betegek élnek vele; egyik – férfias – ’változata’ a kacsa…
Nagy ötlet ez a múzeum Ciudad Rodrigo lakosaitól: jelentősen föllendítette az idegenforgalmat – és az életszínvonalat. Azt már a rómaiak is jól tudták, hogy ’pecunia non olet’ (a pénznek nincs szaga – a kiállítási tárgyaknak sincs, már nem használják őket rendeltetésszerűen…)
Mil perdones (újmagyarul: sorry) – de ez is az emberi kultúratörténet szerves része..

Egybe hordta: Szentgyörgyi N. József

Néhány mutatványkép a múzeum műkincseiről:

Trónok harca (?)