Lírai jegyzettel rögzítem hazaindulásomat a műteremből. A Vár udvarát hó borítja. Minden fehér. A csend fehér birodalma. Csillognak rajta a kiteljesedő szenvedélyek. Feszülten állok a csönd spirituális terének legmagasabb fokán. Mintha itt kellene kihúznom a véget. Mihez kezdhetnék? . Válaszút elé állít a fehér. Egymásba olvad életem a fehér a tájjal, a csend birodalmával. Sugárzik a szellem. Mozgásra késztet. Olykor-olykor veszekszem a szürkékkel, eltűnik arcomról a mosoly. E látványban önmagamra találok. Jelen életem magányának nyomait is beborította a fehér hó. Nem lobog utánam kendő, nem tapad visszaváró tenyér az ablak üvegére, pedig többször visszanézek. Csak nyomok maradnak utánam, balladás életem besötétedett nyomai. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy pihen a küzdelem, de csak egy gondolat erejéig, mert az udvar másik oldalán fekete pontocskákat látok, fekete varjak keresgélnek a hó felszínén. A szokástól eltérően nem döfködnek károgásokkal. Keresgélnek. Micsoda kontraszttal bír ez a fehér-fekete grafika. Fekete pontocskák csevegnek a fehér lapon. Érvényesül a variációkban gazdag igazság, a hódító vágy. A kevés ideig tartó pihenés után én is a hódító vágy csapdájába esem, követem a kijelölt utat. (2016. december 28.)

Forrás: Vár-Lak