Cseke Gábor: Szerződésbontás

Mottó: Amit tegnap még képtelenségnek véltél, az másnapra legtöbbször véres valóság.

Újév előtt pár nappal (egészen pontosan: december 29-én) e-levelet kaptam a maszol.ro főszerkesztőjétől, az alábbi szöveggel:

Kedves Gábor,
január elsejétől már csak anyagi okokból is változtatni szeretne a kiadó a Maszol Vélemény rovatán. Magam is úgy látom, hogy feszesebb, az aktuális témákra többet és gyorsabban reflektáló rovatra lenne szükségünk. A január elsejétől kinevezett új vezető publicistával, Ambrus Attilával és a kiadó vezetőjével közösen úgy döntöttünk, hogy a december 31-én lejáró szerződésedet jövőre nem hosszabbítjuk meg.
Nagyon köszönjük az eddigi munkádat, s az ideinél jobb új évet kívánok.

Első látásra formailag korrekt, pontos levél: idejében értesit arról, hogy mi a nagy hadi helyzet, és hogy ne legyenek illúzióim a jövővel kapcsolatban.

Ami mégis megdöbbentett a történetben, az néhány fontos apróság volt. Először is, nekem nem volt már jóideje semmiféle szerződésem a maszol.ro-val, ha közöltem is olykor az oldalain, teljesen ingyen és bérmentve.
Másodszor az tűnt föl, hogy január elsejétől új vezető publicistával kíván bemutatkozni a Kolozsváron szerkesztett hírportál, bár tudtommal – és szakmai-olvasói tapasztalataim szerint – az eddigi vezető publicista, a tapasztalt szerkesztőnek ismert jó tollú Ágoston Hugó mostanig remekül ellátta feladatát. Mondhatni, neki és rovata tagjainak köszönhető az, hogy a Maszol nem pusztán híreket továbbított, hanem véleményeket ütköztetve értelmezte is az eseményeket, a szűkebb és tágabb régió, a világ történéseit. Ugyanakkor, Ágoston Hugó biztosan tudta, hogy a portál kivel áll és kivel nem szerződéses viszonyban, s amennyiben a rovatnál tervbe vett ésszerűsítések az ő részvételével történnek, ilyen elemi bakik biztosan nem fordulnak elő.
Mármint ajtót mutatni egy embernek, aki nincs is a teremben. Illetve, szerződést bontani olyasvalakivel, akivel sose kötöttünk szerződést. (Így lesz az ember szépen, lassan bizonytalanná váló kartoték-adat…)

Szilveszter estéig hordtam magamban életünk abszurditásának ezt a parányi svejki tüskéjét, amikor is az én történetem törvényszerűen a nevetségességbe fordult át, miután Ágoston Hugó szerződésbontásának hírét is meghallottam. Annak az újságírónak a minden érdemi indoklás és magyarázat nélküli elbocsátását, akinek viszont ténylegesen volt szerződése a maszol.ro-val és aki a portál második embereként dolgozott. Ágoston Hugó levélben tudatta (volt) munkatársaival, kollégáival, barátaival, hogy mi történt vele: annyi évtized érdemi szolgálat után ajtót mutattak neki. S mint a korábban gyülekező jelekből gyanítani lehet – mert konkrét választ nem kapott nagyon is konkrét és jogos kérdéseire -, bizonyos írásbeli állásfoglalásai, s általában a rovat cenzurális problémái zavarhatták a döntést ki tudja hol meghozók, majd áttételesen keresztül is vivők érzékenységét.
Ágoston Hugó érezte, sejtette, sőt tudta, hogy a hónapok, évek teltével a Vélemény rovat rendre hiúságokat, érdekeket sérthet. „Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől” – írta szilveszteri baráti tájékoztatójában. A készülő viharról heteken át hallgatott, hiszen az ő egyéni sorsánál fontosabb tét volt az, hogy a választásokon az erdélyi magyarság képviselete egységesen, megosztottság nélkül adhassa le voksát. Ám a bukaresti rádió, kevéssel a választási eredmények tudomásul vétele után, szóvá tette, hogy a Maszolnál furcsa dolgok történnek a szövegek cenzúrázása körül, úgy tűnik, szoros kapcsolatban a magyarországi politikát érintő, a kincstáritól eltérő problémalátással. (A rádióinterjúban megszólaltatott publicista, Gál Mária például Szijjártó Péter utasítását birálta – volna -, miszerint magyar diplomaták sehol a világban ne vegyenek részt a román nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadásokon. Ez az írása máig nem láthatott napvilágot…)
De Ágoston Hugó továbbra is csak befelé nyelt és – hallgatott. Bár nem ült ölbe tett kézzel: „Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek… a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetéséről tájékoztató cikk értékelésével,  remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)”
Személy szerint nem tudom, a Maszol Vélemény rovatának hány bejáratott publicistája talpára kötöttek január elsejétől útilaput; gondolom, erre hamarosan fény derül.

A magam számára, ha későn is, levontam a szükséges következtetést: ne menj oda, ahol éppen a véleményt – a lapkészítés savát-borsát – kívánják egyenzubbonyba kényszeríteni (miután a hírekkel már jócskán megtették); ha van rá szerződésed, ha nincs…
Maradok, mindenek dacára, sajtónk további hűséges nyomon követője…

Csikszereda, 2017. január 1.

2017. január 1.

13 hozzászólás érkezett

  1. Krebsz János:

    Én innen tudtam meg, hogy típuslevelet kaptunk, én is ugyanezzel a szöveggel, hogy személyre szóló legyen.

  2. Román Győző:

    Ez nem más mint cenzúra, elhallgattatás, a bíráló szó kitőrlése az írásokból… Ez minden csak nem szabad sajtó!

  3. Elekes Ferenc:

    Innen, a Káféból kell, hogy megtudjam, vannak, akik pénzért írnak véleményt olyan újságba, amely megrostálja szerzőit fölfogásuk alapján. Csak kérdem: ezek a szerzők miért nem írják meg véleményüket például a Káféba? Ingyér nincs véleményük? Itt senkit el nem hallgattatnak! Engem se cenzúráztak soha.
    A napokban jelent meg egy hosszú interjú Moldovával, abban van egy rész: „Mondtam, köszönöm, de én magyar író vagyok, nem mehetek el innen. Csodálkozott, kérdezte: te adnál pénzt is azért, hogy írhass? Mondom: igen. Ja, akkor értem, nem agitállak.”
    (24.hu)

  4. Gergely Tamás:

    Kösz, Feri úr, a Káféban valóban van hely…

  5. Marianna:

    Megoszthatnánk az írást a Lenolaj.hu Különvélemény rovatában kedves Gábor?

  6. Cseke Gábor:

    Természetesen!

  7. magyarinandor:

    http://systemcritic.blogspot.ro/2017/01/sos-sajtoszabadsag.html

  8. csekegabi:

    Megszólalt TGM, a hvg.hu Vélemény rovatában: Egy passzus erejéig:

    „Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhat fönn.”

    A teljes cikk itt olvasható:

    http://hvg.hu/velemeny/20170103_tgm_erdelyi_magyar_sajtonak_is_vege

  9. Keszthelyi György:

    Elekes Ferenc, nagyon jó rálátás, ingyér nem pusztítanák a föld vagyonát, pénzért megállítanák a föld forgását és keringését is. (ha nem lennének túl retardáltak ahhoz).

  10. Elekes Ferenc:

    Keszthelyi, vigyázz!
    Ha egyetértesz velem, rossz úton jársz. Ismerek olyan publicistát, akinek ugyanarról az ügyről két, merőben ellentétes véleménye van. Az egyik véleményét a blogjába rakja, a másikat újságba csomagolja, s pénzért eladja.
    Itt már rég nem a vélemények ütköznek, hanem az érdekek. Csakis az érdekek!
    Mondják, hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik. Van, akinek semmi se szép.

  11. Fehér Illés:

    Nem tudom ide való-e? Egy mese:
    Az állatketben röpgyűlést tartanak az állatok. Téma: az állatkertet átszelő patakon keresztül, kell-e hidat építeni.
    – Repülö, repülök, átrepülöm: nem kell – csiripeli a madár.
    – Siklok, siklok, átsiklok: nem kell – így a kígyó.
    – Ugrálok, ugrálok, átugrom: nem kell – mondja a nyuszi.
    Jön a medve, az asztalra csap:
    – A hidat megépítjük, ti pedig döntsétek el, jobbról, vagy balról kezditek.

  12. Bodor Tamás:

    A kirúgottakhoz eljuttatott tipuslevél ostobaságából csak gyanitom, hogy azt nem a főszerkesztő fogalmazta meg. Neki lehetnek gyengéi (az első éppen az, hogy aláirta, de ezért nem tudnám elitélni – család, gyerek, kaja, fűtés, világitás, stb…), ám az esze nem ment el. Itt „hadi helyzet” van, Gabi, és fájdalom. Fájdalom, hogy nincs a publicistáink között annyi szolidaritás, hogy egységesen szembeforduljanak a cenzúrával.

  13. Bodor András:

    Ha igaz a típus-levél, ez akkora pofátlanság, amit nem lehet megbocsájtani!

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights