Hiányolják a humort újabb írásaimból. Könnyű volt szellemeskedni, amikor hazajöttem egy-egy társaságból és megírtam mindent, amit elmulasztottam elmondani. Ez a lépcsőházi zsenialitás íratta velem egy-két soros ívfényeimet. Ma mi történik velem? Január elsején beültem egy éjjel-nappali világhálós szolgáltatóba kinyomtatni és apró „kütyübe” rögzíteni legutóbbi harminc versemet. Volt ott egy kínai fiú. Állandóan beszélt. Az övéivel érintkezett számítógépen. Fizettem, hazasétáltam az éjszakai üdítő fagyban. Négy tollat vittem magammal. Otthon csak kettőt találtam, pedig végigtapogattam a zsebeimet. Visszagyalogoltam a világhálós szolgáltatóhoz. A két toll nem volt az asztalomon. Ismét kotorászni kezdtem a zsebemben, és ezúttal megtaláltam mindkét tollamat a papír-zsebkendők takarásában: egy 2015 karácsonyára kapott reklámgolyóstollat, amelynek metalizált műanyagkifutója rezesre kopott, nyomógombja pedig akadozik — valószínűleg a hátrafolyt festék miatt –; a másik tollam meg egy még szűz, átlátszó rugós golyóstoll (pasztástoll… paszta — mondtuk Kolozsváron), az is feketén ír. (Szinte sohasem írok kékkel — valahogy lehangol –; kékkel írt kézírásomon nem érzem, hogy negyvennyolcadik éve alkotó profi lennék.) A kiszolgálónak felmutatom a két tollat, mintha valóban az asztalon találtam volna meg őket, ő meg némán taksálja ezt a győzelem jelével. Éjfél már elmúlt; velem egyszerre távozik a kínai is. Füléből, mint egy süketnek, lóg a telefon zsinórja. Szedem a lábam a fagyos járdán, de a kínai megelőz. Hiába… fiatal ember. Nem bánkódom a meddő kiruccanás miatt; úgy tekintem, mintha rám méretett volna ez az egészséges gyaloglás. Ilyen élmények érnek mostanában. Ó, a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör cigarettaszagú faburkolatai közt más agytekervényeim dolgoztak, s a parázs viták kimondatlanságaiból könnyebben kicsapódott valami olyatén nevetségesség, amit lírába önteni több volt mint csattanó, több volt mint csasztuska. Agyamat átkapcsolom haiku-üzemmódba, de sajnos nincstelen nyugatiak vagyunk. Bökverset várnak tőlem, nem tussal rizspapírra vetett(,) japán bölcseletet, hanem — fénylevélbe rekeszthető — fanyar röhejt.

Budapest, 2017. I. 3.