Levinschi Szávuly Attila „feltámasztása” (25)
Levinschi Szávuly Attila: Regény VI.
– Marie trottoir
bonsoir Marie
Marie bonsoir…
Azon az éjszakán Kreuzal sarkán vérnyomokat találtak. A nyomok a nagy szökőkút mögé, majd tovább, egy raktárszerű épületbe vezettek. Odabent egy csúnyán összevagdalt lány holtteste hevert. Meztelen volt, és megerőszakolták. A reggeli lapokban olvastam az egészet, és majd kiesett az újság a kezemből.
A napsugárnevetésű lányra gondoltam, akivel ott találkoztam, és egy zsibbasztó, villanyáramszerű ütés bénított le egy pillanatra. Aztán összeszedtem magam, és jól megnézetem a cikk melletti fényképet. Megnyugodtam.
Nem ő volt.
– Marie trottoir
bonsoir Marie
Marie bonsoir…
– Nat! Hé, Nat!
– Mondjad! – kiáltott vissza a fürdőből, abbahagyta az éneklést egy pillanatra, a hirtelen csendben a zuhanyozóból áradó víz hosszúszálú őszi esők hangulatát idézte, megtelő, túlcsorduló cipőlenyomatok a sárban; Nat elzárta a csapot és kijött, nőtestének sötét háromszöge eljövendő igéretek gyöngycsepp-nedvességét hozta magával.
„Drága Natasa, gondoltam, sohasem fogod megtudni, hogy mi az, ami megöli az álmokat, csak kérdezel mindig, véget nem érő kérdésekkel, akárcsk én; kitárt karjaid, combod, puha, érzéki ajkad és kérdező tenyered hasztalanul keresnek szót, amely megmarad, arcot, mely örökkévaló. Vagy mégis, arcod bennem, én tebenned, homlokom kezeden megmarad?”
Pusztai Péter rajza