Vidámság volt a Vár-Lak-ban
Múlt év december 12-én hírül adtuk, hogy Kedei Zoltán ismert képzőművésznek a marosvásárhelyi várban lévő műterme pár nap múlva a humornak, annak művelőinek és kedvelőinek ad otthont. A művész erről még azon melegében így számolt be blogján:
„„A műterem falai közé fészkelődött a humor. Helyet követelt magának, s mint aki jól végezte dolgát, a kendőzetlen igazság büszkeségében áltatta magát. A dicsekvőnek nem mondható szerénységével, annyi humortalan arcú évtizedeim után, olyan mértékkel sulykolta belém az igényességét (igénytelenségét?), hogy végül is hatalmába kerített.”
Most meg, a mai Népújságban Doszlop Lídia számol be a rendhagyó évbúcsúztatóról, amelyen a Káfé Főnixen közlő írók közül többen is jelen voltak műveikkel.
„A baráti társaság örömmel, igennel válaszolt a meghívólevelekre, és ki-ki a hozzá közelebb álló műfaj keretében „hozta a legjobb formáját”. Volt itt rövidpróza, vers, „seperces”, négysoros, műfordítás. Rendhagyó módon a műterem vendégalkotásokkal is gazdagodott, Nagy József Levente karikatúráival. (…)
Az irodalmi alkotások közül jó párat Kilyén Ilka színművésznő előadásában hallhattunk. Baricz Lajos Ki volt Tóth Kálmán? című krokijának bibliás tanulsága: „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyekben”.
Bölöni Domokos Kampányban kussol a múzsa című szatírájának beszédes a címe, Czirmay Szabó Sándor a vécépapírt pótló vécépapír gyártásából bontja ki a „globalizációt”, Csata Ernő József Attila Mondd, mit érlel című versét aktualizálja: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, /ki költő s hiába dalol,/ a felesége csak bosszantja,/ keressen többet valahol…”.
Cseke P. Péter humorcsomagjában Berci, a szemetes válaszokat keres, majd következik a Látogatás az emberkertben. Márton Károly négysorosaival fokozza a hangulatot: „Az asztalon hagyott/ Pohár borban,/ Legyek alusznak/ Mély mámorban”. Nagy László Mihály Hétköznap című írásának trükkös koldusa csak mímeli a csonkaságot, ölébe rejtett okostelefon segíti elkerülnie a rendőröket. Nagy Miklós Kund Farsangi rigmusait is Kilyén Ilka színművész tolmácsolja. Humorba csomagolt szókimondó bírálat: „Lopnak, csalnak, vesztegetnek/ korruptak és tiszták,/ mindenfelé megjelennek/ dossziék és listák”.
Ötvös József kisprózájában az irgalmasság gyakorlása közben csalatik meg, mert a kéregető asszony arra hivatkozva, hogy Cikmándon leégett a háza, szinte erőszakkal kiköveteli az ötvenlejes bankót, majd nem sokkal ezután szeszesüveggel és búrmogyoróval kerül elő a kisüzletből. Sebestyén Péter Negro cukorka című történetében egy esküvő és a hozzá tartozó bonyodalmak tanúi lehetünk. Szente Gyula gyerekkori emlékei közt kutatva késztet nevetésre a Medve-vaddisznó harc és Farkastámadás című félperceseivel. Székely Szabó Zoltán zárja a sort, találgatjuk, vajon hány színműről esik szó Várdakeserű című írásában. Az udvarlási szóintarziában hetvennyolc címet sikerült elrejtenie a színművész szerzőnek.”
A sikerről szóló beszámoló azt sugallja: föltétlen igény van a folytatásra!