Nem ismerhetünk mindenkit. Nem olvashatunk el mindent, amit megírtak. Néha rábukkanunk valakire, akiről még sosem hallottunk. És úgy érezzük, mindig is ismertük, s amit írt, értünk, helyettünk írta. Itt vagy ott, előttünk és utánunk. (D. É.)

A Wikipédiából: Beney Zsuzsa (Budapest, 1930. április 21. – Leányfalu, 2006. július 12.) magyar költő, író, esszéista, irodalomtörténész, tüdőgyógyász szakorvos, egyetemi tanár első verseskötete, a Tűzföld 1972-ben jelent meg, Weöres Sándor bevezetőjével. Írt verselemzést gyerekeknek, Nyitva van az aranykapu címmel (1979), első esszékötete Ikertanulmányok címmel látott napvilágot (1973), későbbi tanulmányai sokat segítettek József Attila művészetének mélyebb megértésében. 1987-ben megjelent Napló, előtte és utána című regénye a biztos halál tudatában átélt élet lélektanát kutatja. 1993-tól az irodalomtudományok kandidátusa, a Miskolci Egyetem docense, egyetemi tanára.

Szerteágazó irodalmi munkássága mellett 70 éves koráig tüdőgyógyász szakorvosként dolgozott, valamint egyetemi tanárként bölcseletet és költészetet tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, Pécsett és Miskolcon.

Lírájának központi témája a fájdalom, foglalkoztatta a tükröződés, a lét és nemlét, a paradoxonok működésmódja, versbe ágyazhatósága.

Beney Zsuzsa

LÁBUJJHEGYEN

Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
És előtte hallgatni. Nem utolszor,
hanem most látni először a földet,
a borszínű tenger hullámait.

A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
a sor végére, mint abba a sorba.
Lassan araszolni át az idő
maradékán, már súlytalan teherrel.

Tudni: ez az egyetlen feladat,
amely még vár, ez az egyetlenegy,
amit teljesítened kell, hogy majd szabad légy.
Egyetlen, amit nem te teljesítsz.