Volt egy­szer egy horgász.
Nap­hosszat a tó partján ült, fi­gyel­te a da­mil végén az úszót. Elége­dett volt, ha ho­rog­ra
akad­tak a ha­lak. Bosszan­ko­dott, ha el­lenőrök za­varták meg. Már egészen a ha­lastóhoz tar­to­zott,
olyan volt, mint egy kellék.
Egy­szer el­lenőr nélkül ma­radt a ha­lastó. Ak­kor a horgásze­gyesülettől megkérték, vállalná
el ezt a be­osztást. Ak­kor elvállal­ta.
Nap­hosszat szor­gal­ma­san el­lenőriz­te a horgászo­kat. Van-e en­gedélyük, miféle hor­go­kat
használnak, mi­lyen méretű ha­la­kat tar­ta­nak meg? Elége­dett volt, ha szabály­ta­la­nul horgászókat
fülelt le. Bosszan­ko­dott, ha a horgászok re­ni­tens­ked­tek el­lenőrzéskor. Már egészen a ha­lastóhoz
tar­to­zott, csak mint egy másik kellék. Néha azért sajnálta, hogy így ke­ve­sebb ide­je jut horgászás-
ra.
Ak­kor va­la­min össze­ve­szett az egyesület elnökével. Ak­kor az kirúgta őt az el­lenőri
posztból. Ak­kor újra ott üldögélt nap­hosszat a tópar­ton és horgászott. Néha azért sajnálta,
hogy már nem fülel­het le szabály­ta­lan­kodókat.
De az egyesület nem talált másik el­lenőrt. Ak­kor újra megkérték, vállalná el ismét ezt a
be­osztást. Ismét elvállal­ta. Megint ke­ve­sebb ide­je ju­tott horgászásra.
Nem­sokára újra össze­ve­szett az egyesület elnökével. Az újra kirúgta őt. Megint több ide­je
ju­tott horgászásra.
Ak­kor meg­sza­po­rod­tak a tóban en­gedély nélkül horgászók. Olyan el­lenőr kel­lett, aki jól
is­me­ri a ta­vat és megbízható. Megkérték, vállalná el ismét ezt a be­osztást. Ismét elvállal­ta. Ak­kor
megint ke­ve­sebb ide­je ju­tott horgászásra.
Egy szép na­pon ott állt a tó partján. Be­hunyt szem­mel élvez­te az arcát cirógató ta­va­szi nap
su­garát. Ami­kor ki­nyi­tot­ta a szemét, hir­te­len nem ju­tott eszébe: ő most éppen horgász vagy
el­lenőr?
Hátat fordított a tónak és el­ment.
Soha többé nem tért vissza.

Forrás: eirodalom.ro / Minimál mesék