A hír: „Hosszú betegség után 2017. január 11-én, 58 évesen elhunyt Balázs Tibor költő, műfordító, irodalomtörténész – tájékoztatott a Magyar Írószövetség.”
Nyugodjon békében. Szerettem a verseit. Személyesen soha nem találkoztunk, ami kicsit fura, hiszen ő is a bölcsészkarra járt, igaz, román főszakra (s két évfolyammal fölöttem), én pedig magyarra. Vagy lehet, hogy levelezői tagozatra „járt”? Harmadéves egyetemista koromban, 1987-ben első verseskötetéről, a Kék sirályokról (Kriterion, 1987) hosszabb kritikát írtam, amely A Hétben (37. szám) jelent meg… Ebből másolok ide néhány passzust: „Számára a líra sajátos megismerés, látás (láttatás) és kételkedésmód egyidőben, a bizonyosságot bizonytalanságba, a kétkedést bizonyosságba átlebegtető sorait egy többé-kevésbé rejtett/rejtőzködő, de szilárd hangulati logika tartja össze. S ami legalább ennyire jellemző: még leglíraibb darabjai mélyén is ott lapul valamiféle erőtől duzzadó gondolatiság… Az alkotás: kifejezés, átélés és gondolkodásmód egyidőben. Közlés című versében például: „Csak ennyit uram hull a hó / Hogy hull a hó nagyon / Hogy hull és lehull vastagon / A hó hogy hull nagyon // (…) Csak ennyit uram hull a hó / A hó lehull hó hull nagyon / És semmi többet jóuram / A hó hull de vajon” (20. old.). Teljesen hiányoznak (és nemcsak ebből a költeményből) a modern lírá(nk)ra oly jellemző meghökkenteni vágyó képek, a költői tudatállapot egyidejűségét hangsúlyozni, bizonygatni kívánó szóasszociációk. Balázs Tibor rá meri bízni magát tizenöt köznapi szóra; ezek szerveződnek itt sajátosan lüktető ritmusnak, ismétléseknek és esztétikai vezérelvnek engedelmeskedve egységes hangulati egésszé, s ez a hangulatiság és könnyed, szinte dalszerű megformáltság a töprengő, kereső kétkedés, bizonyosságra áhítozás létállapotával „átitatott” gondolatiság felé mutat…(..)
Balázs Tibor jól tudja, a költő feladata, hogy a „fák látszata és a fák / között / folyók látszata és a folyók / között” (39. old.) véghez vigye a teremtést: a látszatlényegektől a lényegi látszatokon át a lényegi lényegig iveljen demiurgoszi tevékenységével, melynek révén „belőlem / nőnek / a fák” (49. old.). Mert igazi, teljes értelmet adó erő csak a teremtés.