Művészeti céhkiállítás Kolozsvárott


A Kolozs Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó Kolozsvári Művészeti Múzeum, a Barabás Miklós Céhhel és a Minerva Művelődési Egyesülettel közösen meghívja Önöket a Barabás Miklós Céh országos képzőművészeti kiállításának megnyitójára, amelyre pénteken, 2017. január 20-án 17 órától kezdődően kerül sor a Művészeti Múzeum időszaki kiállítóterében (földszint).
Az erdélyi magyar képzőművészek Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával valamint Bánffy Miklós támogatásával 1929-ben hozták létre érdek- és értékvédelmi szervezetüket, a Barabás Miklós Céhet, amely a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével bizonyította életképességét. Az 1944 utáni kedvezőtlen történelmi-társadalmi változások nyomán a szervezet kénytelen volt tevékenységét felfüggeszteni, hogy aztán 1994-ben Abodi Nagy Béla festőművész, nyugalmazott egyetemi tanár és Kós András szobrászművész, nyugalmazott egyetemi tanár kezdeményezésére alakuljon újjá.
A szervezet célja az érdekvédelem mellett továbbra is az etnikum szülte gondolkodás- és ízlésbeli sajátosságok felszínre hozatalának elősegítése és kibontakoztatása, a régió sajátosságainak érzékeltetése, a világviszonylatban is legkorszerűbb kifejezési formák iránti nyitottság szorgalmazása, a minőség elsődleges szerepének a hangsúlyozása.
A kezdetben mintegy félszáz művész részvételével újjáalakult, Kolozsvár központú országos szervezet taglétszáma mára másfél százra növekedett és tevékenységének eredményességét igazolják tagjainak hazai valamint külföldi elismerései, a sikeres egyéni és csoportos tárlatok, tematikus rendezvények, kerekasztal megbeszélések, az elhunyt céhtagok emlékének megőrzése és ápolása.
Kitartó, hosszas próbálkozás és rangos hazai és külföldi szereplések után a Barabás Miklós Céh most először mutatkozik be a kolozsvári Művészeti Múzeumban (Bánffy-palota) is.
Pusztai Péter rajza