Ha már minden emléked eladó
e kufár földnek sáros szögletében
ne köpj jövőt mint nagybeteg a vért
fagyokba kékült szennyes éjszakákon
e lét utáni csillagtalan csöndben
aprópénzt dob markodba a magány
egy botladozó gyűrött versedért.

1. Ligetvári István:
   2017. január 18. 07:30

   Igen mély tónusú „képek” de zseniálisak!!! Nagyon jól esik a mélykék színű magányos éjszakákban ha épp fázik az ember lelke…azért én kis fényt mégis látok ott „belül” :)…magát a verset!!! :)