Akrif apó meséiből: Születésnapomra

Hatvannégy éves lettem én,
kötelező e költemény,
sóhaj s óhaj,
szelep-szerep.

Vele senkit meg nem lepek,
olvassák fáradt ülepek
sértve
s értve.

Kín, melyet búsan lerovok,
Egykori léha haverok…
Mi más?
Imázs.

Voltam szerkesztő s oktató,
szomorú és kacagtató
tutyi
mutyi.

Bár lettem volna kutató,
nem ily magamutogató
parány
arány.

De nem lettem, mert Enyeden
Nem volt még olyan egyetem,
mint a
minta.

Hatvannégy évem elszelelt,
De másra sajnos sose telt:
sárga-
ságra.

Nyugdíjas lettem, eres, ím,
S hogy célba érnek verseim
csekély
esély.

Mert más fohászom sose volt,
és ha volt, mára elfakult
ama
ima.

Minden, mi szépség, elsuhant,
Integet, hivogat a hant
lazán,
az ám.

Noha végül még kiderül,
hogy nekem ez sem sikerül,
hamum kamu,
handabanda.

2008. május

2017. január 22.

1 hozzászólás érkezett