Markó Béla: Varázsszem

Anyám többször is rászólt,
halkítsd le, suttogta idegesen,
mert nem tud a gyermek aludni,
végül apám lehalkította a forradalmat,
így aztán távoli tücsökcirpeléssé
szelídült a vad puskaropogás,
mint egy nyugalmas nyári estén
odakint a fűben az apró,
ártalmatlan tücsök-géppisztolyok,
és a tankok dübörgése is olyan volt,
akár a sündisznók puffanása a bokrok között
vagy a galambok lusta tollászkodása
fölöttünk az ereszcsatornán,
a Molotov-koktélok csattanása pedig
inkább a nedves gyufasercenéshez hasonlított,
amikor a sötétben cigarettára gyújt valaki,
vagy lehet, hogy a román Popular
márkájú rádió varázsszeme pislákolt,
ez a ki-kitisztuló, zölden csillogó,
majd ismét zavarossá váló tekintet
valahonnan a készülék belsejéből,
zavarják, mérgelődött apám, és tényleg
elég sokat recsegett, hallottam én is, hogy
egyfolytában zavarják a szabadságharcot,
nagyon sok idő telt el azóta, de ha
azt mondom, hogy puskaropogás,
mindenki tudja, miről beszélek,
ha viszont azt mondom, varázsszem,
lassan-lassan nem tudja senki,
az ágyam mellett az éjjeliszekrényen volt a rádió,
apám hozott a konyhából egy hokedlit,
és egész este csavargatta a gombokat,
tüntetően befordultam a fal felé,
a fene egye meg, halkítsd már le végre,
gondolta anyám, de nem mondott ilyesmit,
hiszen ő sohasem káromkodott,
annál inkább apám, igaz, ő is csak
a lehető legegyszerűbben, hogy az Isten így meg úgy,
szóval hozzánk a befüggönyözött ablakok mögé
csak egy-egy mondatfoszlány jutott el,
egy-egy füstpamacs az éppen
torkaszakadtából jajgató messzeségből,
ennyit bírt el a Popular rádió,
aztán kicseréltük később egy Bukarest,
pontosabban Bucureşti márkájú
világvevő készülékre, és azon
a behúzott függönyök mögött is
hosszú időre kizöldült a varázsszem,
de akkor már a legnagyobb hangerővel is csak
tücsökzenét, esetleg sündisznópuffanást
hallottunk odaátról, vagy nagy ritkán még
azt is, ahogy elkap a bagoly egy egeret,
ha beesteledik, mert odafent
behúzzák a függönyt.

Forrás: nepujsag.ro