(szeszélyes napló / 3)

„Ad vocem: casinó: ennek jelenben igen kritikus napjait éljük. Egyik nap oly erősnek hiszszük, mint a Sionhegy, másik nap pedig már összeomlása miatt estünk aggodalomba. János napon tánczvigalma volt, melynek egy harmad rész jövedelme, 30 ezüst húszas, ma osztatik ki ugyanannyi szalontai szegény közt. Mit száz sertésnek egy vaczkor? kérdi ön. Kevés biz az; de még is valami; azt énekelte valaki: mindegy az áldozat stb. s ez a mondat, legalább az áldozó félre nézve, igaz.” (Arany János levele Szilágyi Istvánnak, 1847)
*

„Mi volna az ha az ember népies hős költeményt írna? Szokatlan úgy-e! de azért talán menne? Kinevetnék vele az embert?
Mosolyog ön, hogy ennyifélét összebeszélek; s a „sokat akar”-féle közmondásra gondol? Ez csak eszme; gondolkozzék rajta, édes barátom, mi lenne belőle ha valaki, ki a nép nyelvén költeni ért, megkísértené ? Annyi való, hogy ha sikerölne, abból népszerü eposz válnék.” (Arany János levele Szilágyi Istvánnak, 1847)

*

– Olvasta ön Jókai Mór BŰNTÁRS-át az ÉLETKÉPEK-ben ? — Nekem úgy tetszik, mintha a költő, rémes éjfelén, lepedős kísértet alakban üldözné az olvasót, rettegve maga, rettegtetve mást. Én nem hiszem, hogy a költészet czélja a hajmeresztés legyen. (Arany János levele Szilágyi Istvánnak, 1847)
*

„Petőfi… alig hallotta meg jutalmaztatásomat, azonnal sietett elolvasni TOLDI-t, és alig olvasta el TOLDI-t, azonnal verset írt, és alig irt verset, azonnal levelet is írt — egy negyedív papírnak a verset egyik – a levelet másik oldalára írva. Mely vers sub ./• itten mellékeltetik. Erre én természetesen válaszoltam, — kétféleképen, s válaszversem sub .//• mellékelem. Erre kaptam egy tömött levelét, ily megszólítással: „Lelkem Aranyom!” s ily aláírással: „igaz barátod Petőfi Sándor,”
melyben sok mindenféle szép dolgok — népköltői triumvirátus (Arany, Petőfi, Tompa) stb. elmondatnak; különösen kedves barátomat érdeklőleg ezek: „Szilágyi Pistával levelezel úgy-e? írd meg neki, hogy eddig is szerettem, de most még jobban szeretem, azt tudva, hogy ő ösztönözött téged az írásra. „ (Arany János levele Szilágyi Istvánnak, 1847)

*

„Mély homályban, éjfél tájban,
Kis fény is ha nagynak tetszik,
Hogy a föld körén bolyongtam:
Egy barázdát én is vontam.
Az emberek ráveték
Pillantásukat egy percig –
S egy tudós tán megfigyelt
És lapjára, sok száz jelhez
– Ahogy csillagfutást felvesz –
Könnyed, vékony karcolással
Rólam is tőn némi jelt,
Mire reggel ő sem ismer;
S összevéti annyi mással
A jövendő nemzedék,
Mely se’ kérdi tán, se’ tudja,
Nem is igen lesz rá gondja:
Hogy itt éltem, s a tömegben
   Én is lantot pengeték.”

(Arany János: „Honnan és hová?”, 1877)

(Folytatjuk)

az Aranykor Egykori Lovagja