Megjegyzések Petro Lászó könyvéhez

„Szlovák Budapest” címmel kétnyelvű könyv megjelentetésében segítette a szerzőt, Ladislav Petro Lászlót (a képen) a Fővárosi Szlovák Önkormányzat. Hiányt megszüntető mű ez, amely kevéssé vagy egyáltalán nem ismert tényekkel és adatokkal gyarapítja a magyar főváros múltja iránt érdeklődő pestiek és az ide látogatók ismereteit.

Az 1990-es évek közepén, amikor e sorok írója a Népszabadságot tudósította Pozsonyból, szlovák kollégái, ismerősei gyakran felemlegették: elődeik mekkora munkát fejttettek ki azért, hogy Budapest azzá váljék, ami – világvárossá. Szégyen ide, tájékozatlanság oda, alig tudtam minderről valamit. Igaz, a magyarok, köztük a pestiek többsége sem ismeri a magyar főváros történetének ezt a szeletét. Rajtuk, rajtunk is segít az a 136 oldalas szerény kötet, amely a napokban jelent meg a Határon Túli Szlovákok Hivatala (Pozsony) és a magyar országos, valamint számos kerületi szlovák önkormányzat támogatásával.

A témát fölényesen ismerő szerző előszavában és az azt követő történelmi áttekintésben alapos képet ad a múlt évszázadok szlovák szempontból lényeges elemeiről, történéseiről, de a részletesebb összefoglalással a 19. századtól találkozhatunk. Nem véletlenül, hiszen abban az időben, főleg a kiegyezés után kezdődött el Budapest páratlan fejlődése, amely a millenniumi építkezésekben csúcsosodott ki igazán. És ebből alaposan kivették a részüket a szlovákok is, akkori honfitársaink, akik már jóval előtte itt éltek, vagy a kedvező körülmények vonzó hatására Felső-Magyarországról ide települtek.

„Erre az időszakra jellemző, hogy Budapest lett a szlovákok legnépesebb városa” – állapítja meg a szerző. Tehetős polgárok, mesteremberek és idénymunkások egyaránt részt vállaltak a nagy feladatból, amelyben különösen az építkezések irányítói és kivitelezői jeleskedtek. A főváros „dicsőségtábláján” méltó helyet foglalhat el a Liptó vármegyéből elvándorolt, magát kőműves tanoncból tehetős építési vállalkozóvá felküzdő Ján Nepomuk Bobula / Bobula János, akinek tervező és irányító tevékenységét a fél Andrássy út őrzi immár jó évszázada a ma és a holnapok nemzedékei számára. A Trefort utcai gimnázium diákjai is naponta elhaladhatnak az iskola építőjének emléktáblája előtt. Ide sorolható továbbá a vajdasági Kölpényben (Kulpín) született Michal Milan Harminc (Harminc Mihály Milán), aki segédmunkásból lett kiváló építész. Az említettek alkotásainak – paloták, iskolák, kórházépületek – fotói nemcsak a könyvet díszítik, de valóságukban a magyar fővárost is. A XIII. kerületi Tutaj utca (a vele párhuzamos Vág utcával) pedig azoknak az erős embereknek az emlékét őrzi, akik a Vág folyó szurdokait leküzdve a Dunáig, majd azon Budapestig navigálták a Tátra szálfáit az építkezésekhez.

A kiegyezés korának tehetséges és tehetős szlovák származású budapesti vállalkozói közé tartozott a többi között Jozef Pozdech (Pozdech József) kovács és harangöntő, Jozef Zarzetzky (Zarzetzky József) gyufagyáros is.

Petro László, a kötet szerzője nem csupán a kétkezi munkásokról és irányítóikról emlékezik meg művében, de a szellem azon szlovák jeleseiről is, akik régen, vagy netán a közeli múltban éltek, tanultak, tevékenykedtek fővárosunkban.

A hosszú névsorból lássunk néhányat a legnevesebbek közül! Milan Hodža politikus 1896 és 1900 között Budapesten kezdte el jogi tanulmányait, s 1905-ben a vajdasági (!) kölpényi (Kulpín) település választói körzetből bejutott a magyar országgyűlésbe. Csehszlovákia megalakulása után többször töltött be különféle miniszteri tisztségeket, 1935–38 között pedig az ország miniszterelnöke volt. A német és szovjet veszélyt egyaránt felismerve, 1936-ban a meglévőnél szorosabb közép-európai együttműködés, egységes gazdasági térség kialakítását célzó tervet terjesztett elő, amelyet amerikai emigrációjában 1942-ben újrafogalmazott.

A pesti, VII. kerületi Szövetség utca 30/a sz. alatti házban egy szabó fiaként született 1904-ben a két világháború közötti szlovák avantgárd költészet egyik jeles képviselője, a későbbi kommunista szlovák politikus Ladislav (Laco) Novomeský. (A rá emlékeztető tábla pár évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt a szülőházról…)

Ján(os) Kollár költő, a cseh és a szlovák irodalom klasszikus alakja, a szláv testvériség eszméjének hirdetője 1819-től harminc éven keresztül szolgált lelkészként az V. kerületi, Deák téri evangélikus templomban. Ő készítette fel az első úrvacsora előtti konfirmációra Petrovicsné, a szlovák Hrúz Mária tízéves fiát is – aki később Petőfi Sándor néven a legnagyobb magyar forradalmi költő lett…

Ján Palárik költő és drámaíró – akit rebellis magatartása miatt büntetésként helyeztek át 1852-ben Selmecbányáról a német nyelvű terézvárosi Szt. Teréz plébániára – kilencévi pesti tartózkodása idején írta meg legmaradandóbb drámáit.

A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy sok egyházi személy – evangélikus és katolikus – gondoskodott a Budapesten élő szlovákok anyanyelvű lelki gondozásáról, többük nevét emléktábla őrzi egykori templomuk falán. A legismertebb talán Ján Kolláré a Deák téri metróállomásnál. További emléktáblákat találhatunk a józsefvárosi Horváth Mihály téren, illetve a tér környéki utcákban. Ezzel kapcsolatban érdemes említést megemlíteni, hogy a Horváth Mihály térből kiinduló Tavaszmező utcát hajdanán Szlovák utcának nevezték, ami egykori lakóira utal. (A korabeli Budapesten legnagyobb számban a Józsefvárosban éltek szlovákok. Molnár Ferenc „Pál utcai fiúk” című, a nyolcadik kerületben játszódó regényének is egy szlovák vezetéknevű gyerek – Nemecsek – a főszereplője, és az egyik mellékalak, Janó is tót volt…)

A volt Kerepesi, ma Rákóczi út józsefvárosi szakaszán építették fel a kiegyezés után templomukat és azt körülvevő Luther-házakat a szlovák evangélikusok. Mára elfogytak az egykor népes gyülekezet hívei, a templom az enyészeté lett.

Külön említést érdemel a könyv névjegyzéke. Az felsorolt személyek közül jó néhányuk szlovák kötődése ismeretlen a magyar közönség számára, elég Baross Gábor „vasminiszterre”, Blaha Lujzára, „a nemzet csalogányára” vagy Stróbl Alajosra, kora Magyarországának legismertebb szobrászművészére utalni. A helyszínek és az emlékhelyek azonosítását a könyvben közölt térképek segítik.

A szerző helyesen állapítja meg, hogy a magyar főváros az egykor itt élt magyarok, szlovákok, németek, szerbek és más népek fiai közös munkájának szép eredménye. Ezért is lehet a könyv címét („Szlovák Budapest)” kissé egyoldalúnak érezni. Helyesebb lett volna talán valamelyest árnyalni („Szlovákok Budapesten”, „Budapest – szlovák szemmel” vagy más hasonlóval), de a lényegen nem változtat: az érdeklődő olvasó mindeddig hiányzott kötetet tart a kezében. A kiadó önkormányzatnak pedig egyaránt hasznos segédeszköz szlovákiai látogatói idegenvezetéséhez és hazai barátaik alaposabb tájékoztatásához…

A Surányi András és Petro László fotóival gazdagon illusztrált kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, ám a szerzőn, illetve a szlovák kisebbségi önkormányzaton keresztül hozzáférhető. Telefon: 06 1 302 51 17, e-mail: ssambp@gmail.com.

Forrás: Info világ – a hiteles hirportál

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ