Petrozsényi Nagy Pál: Turisták
A fülkében hatan ültek: egy jól öltözött, középkorú úriember, két öreg, két fiatal és egy bőrdzsekis, fekete napszemüveges turista. Az öregek hallgattak, a bőrdzsekis olvasott, s míg az úriember kifejezéstelen arccal bámult ki az ablakon, a srácok jókedvűen csicseregtek romániai útjukról.
– Te hány kilót fogytál? – kérdezte a szeplős gömbölyded útitársát.
– Kettőt, te?
– Ugyanannyit.
– Jó kis fogyókúra, éppen nekem való, úgyhogy ha fogyni szeretnék, jövőre is Romániába rándulok.
– Nagyon helyes – tolta félre könyvét a fekete szemüveges, harmincöt-negyven év körüli turista. – Ez az ország, kérem, modern eldorádó: aranybánya itt, szénbánya ott, kőolaj, juhok, kukorica…
A fiatalok arcára ráfagyott a vigyor.
– Maga viccel velünk? – kerekedett ki a szeplős szeme.
– Miért, nem így van? Akad ott minden, nem csak kukorica: termálvíz, erdők, hegyek, Dracula vára…
– Hús – egészítette ki gúnyosan a gömböc.
– Korlátlan mennyiségben – hagyta rá a bőrdzsekis. – Nézzék! – lóbált meg előttük egy csomag Kentet. – Ezzel a „valutával” bármennyi húst megvehetsz, továbbá benzint, tiszteletet, nyugalmat.
– Ne mondja! – foglalt helyet maliciózus mosollyal az úriember.
– De mondom! Sőt, ha megtoldjuk némi kávéval, zsebre dughatjuk a legbuzgóbb szekust is.
– Szekust? De barátom, hol vannak már Romániában szekusok?
– Nono! Az ördög nem alszik. Hallgassák csak a híreket, és olvassanak egy kicsit a sorok közt is, uraim!
– Minek? – biggyesztette le száját a dagi fiatalember.
A napszemüveges férfi homlokán elmélyültek a ráncok. Tulajdonképp merő unalomból állt le csevegni. Mert mit csináljon az ember útközben? Elbeszélget az időről, megvitatják a napi eseményeket, és máris otthon vannak. Csak ne vágnának fel ennyire, mintha rajtuk kívül mindenki tökhülye lenne ebben a kupéban.
– A tájékozottság szükséglet. Legalábbis manapság, egyben politika, míg a politika… Hát az bizony maga az élet, uraim. Ezt kenjük a kenyérre, és úgy szívjuk be, mint a levegőt. Politizál az éter, a sajtó, híreket csiripelnek a verebek egész a vécés néniig.
– Szép – dünnyögte az úriember –, pusztán azt nem értem, mit akar ezzel mondani.
– Én? Végeredményben semmit, csak… csak úgy mondom, nehogy azt higgyék, hogy én kettőig sem tudok számolni. Van nekem magamhoz való eszem, ha nem is vagyok egyetemista, mint ők – mutatott a két fiatalemberre –, vagy orvos, mint ön, tisztelt doktor úr.
Az úriember meglepődött.
– Maga ismer bennünket?
– Nem én. Egyszerűen megfigyeltem önöket. A fiúk végig az egyetemről beszéltek, tehát hallgatók, akik a Fogarasi-havasokban nyaraltak. Ön orvos, mert olyan orvosi szakkönyvet böngészett, amit csak egy szaki olvasna, ezenkívül utálja a cigit és a politikát. Az öregek pedig folyton attól rettegnek, nehogy megtalálják eldugott gyógyszereiket a vámosok.
– Ezt nevezem! – füttyentett a doktor. – Hiszen maga Sherlock Holmest is lepipálná!
– Mondtam: az egész egyszerű megfigyelés kérdése – szerénykedett a fekete szemüveges turista. – Ezért nem félek a vámosoktól sem például. Tudom, kinek mi a szokása, ehhez hozzáveszek egy kis emberismeretet, pszichológiát, és már át is vittem, amit akartam.
– Tényleg? – nézett nagyot a szeplős egyetemista. – Ki se néztem volna magából! Mégis milyen trükköt szokott bedobni? – tapogatta meg a zsebét titokban.
– Titok, de… magának elárulom – hagyta magát rábeszélni a bőrdzsekis, akinek szemlátomást hízelgett a fiatalemberek csodálata. – Először is bevásárolok egy-két könyvet – halkította le a hangját elővigyázatosan. – Ceauşescu alatt például megvettem a diktátor beszédeit, pár politikai újságot, és az egészet a rátettem a bőrönd legtetejére. A román határon Ceauşescut, a magyaron Kádárt, no meg a pártkönyvem. A többit már meg sem nézték, legrosszabb esetben is csak futólag. Most… Remélem, most is bejön, csupán a neveket kellett kicserélnem: Ceauşescut Iliescura, Kádárt Gönczre…
– Érdekes csel! – hitetlenkedett a dagi. – És maga szerint miért nem kutatták át a bőröndjét?
– Talán azt hitték, valami befolyásos pártkáder, akivel nem tanácsos ujjat húzniuk – vihogott a kis szeplős.
Alig mondta ki, a vonat lassítani kezdett. Biharpüspökin megállt, és kezdetét vette a szokásos útlevél-ellenőrzés és vámvizsgálat.
– Dar asta ce-i? (Hát ez mi?) – bámult a román vámos a bőrdzsekis bőröndjébe. – Iliescu? – csípett ki undorodva egy Ion Iliescut ábrázoló politikai brosúrát, és olyan ijedten illant ki, mintha attól félt volna, hogy a román köztársasági elnök alatt ott lapul a Kárpátok Géniusza is.
– Bravó! – tapsolt a doktor. – Ha nem a két szememmel látom, el sem hittem volna. – Maga tényleg jó emberismerő.
A mozdony sípolt. Tovább indultak. A bőrdzsekis gyorsan kicserélte a könyveket. Iliescut eldugta, helyette előhúzott egy Göncz Árpádról szóló nyomtatványt.
A biharkeresztesi vámos kíváncsibb volt, és alaposan beletúrt valamennyi bőröndbe.
– Micsoda kacatok! – mutatott a fekete szemüveges politikai könyveire. – Nem talált magának ezeknél jobb olvasmányt? Tessék, ettől garantáltan nem alszik el – kacsintott a bőrdzsekisre, és a kezébe nyomott egy agyongyűrt, színes szexmagazint.
Pusztai Péter rajza
2017. február 1. 13:38
Elkövettem azt a hibát, hogy végig elolvastam. Pedig jól indult…
:-(
2017. február 1. 14:16
Én viszont nem bánom, hogy megírtam: hozzáadtam még egy színt a palettámhoz.
2017. február 1. 14:59
„A biharkeresztesi vámos kíváncsibb volt, és alaposan beletúrt valamennyi bőröndbe.
– Micsoda kacatok! – mutatott a fekete szemüveges politikai könyveire. – Nem talált magának ezeknél jobb olvasmányt? Tessék, ettől garantáltan nem alszik el – kacsintott a bőrdzsekisre, és a kezébe nyomott egy agyongyűrt, színes szexmagazint.”
Kinek a kezébe nyomta a vámos a szexmagazint?
Az olvasót bosszantja, ha rábízzák a választást.
2017. február 1. 17:15
A válasz egyszerű s csupán megfigyelés kérdése. Miután a biharkeresztesi vámos a fekete szemüveges csomagját vizsgálja, illetőleg vele beszélget, nyilvánvaló, hogy az ő kezébe nyomja a szexlapot, ugyanis a bőrdzsekis és fekete szemüveges turista egy és ugyanaz a személy. Ezt bizonyítja az írás legfelsőbb sora is: A fülkében hatan ültek: egy jól öltözött, középkorú úriember (1), két öreg (2), két fiatal (2) és egy bőrdzsekis, fekete napszemüveges turista (1), és ez bizony pont 6 személy.
2017. február 3. 12:12
Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon tetszett.
2017. február 3. 14:28
Hát igen. Amit értünk, talán tetszik is. Csak amit nem értünk, holtbiztos, hogy nem tetszik, vagy legalábbis közömbös a számunkra.