A TIFUSZ megkérdezte Damó István grafikust:

– Egyhetes franciaországi út után – Ronchampi kápolna, Reims, három napi párizsi tartózkodás, Chartre, Mont Saint-Michel, Loir-völgye, újra Párizs és vissza – azt írod, hogy rájöttél, milyen jó érzés „franciának lenni”. Adódik a kérdés: miért jó franciának lenni?

– Több összetevője van kérdésednek. Előző két utam alkalmával belekóstoltam Párizs életébe. Ezúttal szakmai kiránduláson vettem részt. Történelmi nevezetességek és múzeumok voltak a célpont. Elzászt és Normandiát szeltük át. Nyugat felé tartva, Párizst is érintettük. Most lenyűgöző hatással voltak rám a látottak. Fiatalkorom és tanulmányi éveim alatt a többé-kevésbé jó reprodukciók nyújtották a vizuális élményt. Mostani látogatásom az eredeti művekkel való találkozás nyújtotta élmény jegyében zajlott. Óvakodom a túlzott jelzőktől. Egyszerűen nem tudom szóban kifejezni, olyan hatással voltak rám. (Louvre, Rodin Múzeum, a Pompidou-központ modern művészetek gyűjteménye, Picasso Múzeum stb.) Ehhez hozzáteszem, hogy évtizedekig kellett várnom erre a csodálatos hét napra, és nagyon remélem, lesz még részem benne.
Második utam alkalmával Marseille-jel és környékével ismerkedtem. Jelenlegi utam alatt az északi megyék településeivel és történelmi nevezetességeivel találkoztam. A vidéket láttuk. Ez is érdekel nagyon, ugyanis Franciaország nem Párizs, úgy ahogyan New York sem Amerika, vagy Budapest sem Magyarország. Ezalatt azt értem, hogy egy országról igazán a vidék nyújt meggyőző képet a helybeliek életmódjáról, szokásairól. Franciaországban a különböző vidékekre jellemző építkezési stílussal találkoztam. Rendezett, takaros településeket, tiszta városokat láttam és ami a legfontosabb: nem láttam hivalkodást, ami annyira jellemző térségünkre. Kivétel nélkül, mindenhol a franciákra jellemző kifinomult jó izléssel és visszafogott eleganciával találkoztam. A franciák udvarias, előzékeny modora megnyerő. Elég sokat fotóztam. Kevesebb műemléket, annál inkább több utcai felvételt készítettem. Az utca hangulata is érdekes és vonzó is lehet. Ez lenne egyik többrétű összetevője válaszomnak arra, hogy miért jó érzés franciának lenni. A másik összetevője a válasznak az a sok érték, ami évszázadokon át felhalmozódott az országban. Igen, de erre, és joggal válaszolhat bárki azzal, hogy máshol is születtek értékek, ami igaz. Viszont, ha csak a XIX. és XX. századra gondolok, mennyi idegen (nem francia) telepedett le ott, hogy ott éljen és dolgozzon. Valószínű, hogyha értékteremtőről van szó, szívesen befogadják azt. Ezzel csak színesebbé változott és gyarapodott nemzeti örökségük. És ezt nagyon jól tudják a franciák is. Talán ennek tudatában jó érzés franciának lenni.

– Nem akarod jól érezni magad Franciaországban? Más szóval: lennél-e francia? Biztosan több pénzt keresnél a munkáiddal Franciaországban. Konkrétabban: mikor fogsz áttelepülni?

– Mint vendég, jól érzem magam Franciaországban. Ezek amolyan szerelem első látásra benyomások, érzések, amelyek minden ottlétemkor megismétlődnek. Igaz, meghatározóak. Ennek köszönhetően, bármikor szívesen megyek Franciaországba.
Természetesen sokat jelent, hogy vannak francia ismerőseim, barátaim. Ők is képzőművészek. Egyre bővül ezeknek köre hál’ istennek. Velük elbeszélgetek az „élet dolgairól”. Egyszóval van némi rálátásom az ottani életre, lehetőségekre. Azt hiszem, igen jól érezném magam Franciaországban. Az ottani beszélgetések megerősítik bennem ezt az érzést. Hogy lennék-e francia, kérded tőlem. Ezen nem gondolkoztam, mint ahogy azon sem gondolkoztam, hogy magyar vagyok, addig, míg ránk nem szakadt a román nacionalizmus förtelme. Azért hagytam el Romániát. Remélem, nem kényszerülök soha elhagyni Magyarországot. Ami a szakmai lehetőségeket illeti, valószínű, színesebb az élet. Magyarországon azonban megtaláltam a helyem, változatos, és utazva, inger gazdag életem van. Egy-egy utazás után mindig feltöltődöm élményekkel, ami a következő utazásig feledteti a bomlasztó hatású napi politikai acsarkodást, ami körülöttünk zajlik. No meg munkába temetkezem. Úgyhogy, szó sincs áttelepülésről. Ha adódna valamilyen konkrét munkalehetőség ott, megfontolás tárgyát képezné. Csak ennyi.

Forrás: Café Stockholm(2001-2003?)