Interjú Magyari Nándor László szociológussal

„A poszt-demokrácia kifejezés már foglalt, de valami ilyesmi lesz mégis, azt hiszem, ami következik. Az új generáció nem a hagyományos ideológiákban, hanem újfajta aktivizmusban fogja kiélni politikai hajlamát. Most úgy tűnik, hogy a reprezentatív demokráciából való kiábrándultság, a közvetlen demokrácia, az „utca hangja” fele való elmozdulást hozza.”

a jódeménység foka: Vajon meghúzódik-e a tüntetések mögött egy nemzedéki konfliktus is? Túlságosan gyakran és könnyen kizárólag ideológiainak láttatják az okokat: mindenki kontra PSD, jobberek kontra balosok stb. Hogyan látod ezt mint szociológus? Az egyetemista, aki tüntetni vonul, a szüleivel is veszekszik, akár konkrétan, akár elméletileg?

MNL: Én általánosabban tenném föl a kérdést. A generációs különbségek nálunk egyben politikai különbségekként is tételeződnek és megjelennek (és ennek többek között irodalomtörténeti hagyománya is van). Sok szó esik ma Y, Z, stb. generációkról, úgy is, mint nem hagyományos ideológiák mentén tagolódó politikai közösségekről, de főként mint tapasztalat és életérzés-közösségekről, melyek sajátos társadalmi habitusokat írnak körül. Az új generációk, akik 90 után születtek, egy más miliőben, társadalmi, gazdasági, sőt szocializációs közegben cseperedtek föl, más a „stílusuk” a politikai kérdések megítélésében is. Más alkalommal is leírtam, hogy Romániában a vox populi ma egyre inkább a vox hipsteri, és ez ad egy sajátosan könnyed, egyáltalán nem félelmetes bukét a tüntiknek. A sok nagyon jól sikerült kreatív, nevettető és cinikus föliratok jól mutatják ezt. Nagy kérdés, hogy ez a kollektív (illetve Colectiv) feeling meg tud-e szerveződni politikai mozgalomként. De ha megteszi, valójában nem szembe megy a régi generációk hasonló tagolódásával, hanem valami „mást” fog hozni, újfajta politizálást, újfajta mozgalmárságot. A posztdemokrácia kifejezés már foglalt, de valami ilyesmi lesz mégis, azt hiszem, ami következik. Az új generáció nem a hagyományos ideológiákban, hanem újfajta aktivizmusban fogja kiélni politikai hajlamát. Most úgy tűnik, hogy a reprezentatív demokráciából való kiábrándultság, a közvetlen demokrácia, az „utca hangja” fele való elmozdulást hozza.

a jódeménység foka: És hogyan akarják elérni ezt a jobbat? Mellesleg az a kiábrándulás, amelynek ez az eredménye, egészen más, mint azoké, akik szélsőjobberekké vagy anarchistákká válnak, nem?

MNL: Igen, a kiábrándultság, ha úgy tetszik, általános társadalmi jelenség. Viszont azt hiszem egyfelől, hogy maguk sem tudják, hogy hogyan lehet(ne) ezt a számukra jobbat elérni, de azt is látják, jó részük legalábbis, hogy a szélsőségek nem megoldás. Nem hiszem, hogy tudatosan helyezkednének középre, inkább ösztönből nem szeretik, nem tartják jófejségnek, coolnak, vagy beton-nak, ha valaki szélsőbalos vagy szélsőjobbos. Azért nem lehet kizárni, hogy végül jórészt szélre húzódnak, illetve meggyőzi őket egy autokrata személyiség, de amíg ez nem történt meg (és Romániában még látok rá esélyt, hogy ne történjen meg), addig megújíthatnák a politikai osztályt. Nem hiszem , hogy az USR (egyfajta itteni LMP) elég stabil és hatékony lenne becsatornázni a tüntető fiatalokat (nem az utcán összefogdosva őket, hanem más terekben és helyzetekben megszólítva sem) saját struktúráiba, de valami ehhez hasonló mozgalom (pl. zöld mozgalom) biztosan meg tudná szólítani őket egy friss és hatásos nyelvezettel, új ötletekkel stb. Érdekes a román fiatal generáció helyzete abból a szempontból is, hogy igen nagy hányaduk „kétlaki”: Nyugaton proletárok, de idehaza egy kicsit többek, egyféle feltörekvő kispolgárok. És ez sajátos, a szélsőségekkel, de még az anarchiával sem összeegyeztető habitust biztosít számukra.

a jódeménység foka: Az egyik barátommal beszélgettük, hogy a politikum nem próbál a magyar veszéllyel riogatni. Sorosoznak, de hát Soros amolyan univerzális gonosz. Ennek mi lehet az oka?

MNL: Két dologra gondolok ezzel kapcsolatban. Az első, hogy a “sorosozásba”, ami egy általános kollektív bűnbakképzési eljárás, bele van kódolva a magyarellenesség, az antiszemitizmus, és az összes olyan összeesküvés-elmélet, mely a dolgok (jelen esetben a tüntetések) mögött okkult összefonódásokat vél fölfedezni.
Nehéz a – korrupcióval, illetve a korrupció-ellenes föllépés támogatásával stb. – fölmerült kérdéseket az immár hagyományos magyarellenesség, illetve magyar veszély terminusaiban megfogalmazni. Viszont fel kell figyelni arra, hogy a korrupció, illetve az azt, szimbolikusan legalábbis, megtestesítő politikai osztály elleni föllépés természetét tekintve ugyanolyan tőről fakad, mint az etnikai sovinizmus és a „minden ellenesség”, a negativizmus és gyűlölet. Most sokan észre sem veszik, mert nem az etnikai, nemzeti stb. csoportok a fő célpont, hanem a korrupt politikai osztály, de ez a mostani osztályharc igen könnyen átfordulhat, a fölháborodás, a gyűlölködés más dimenziót nyerhet és etnikai/nemzeti, vagy más csoportok ellen irányulhat.
Másodszor, a rommagyar közösség megítélése – román részről, még az értelmiségiek szintjén is – nagyban az RMDSZ és politikai pozíciójának megítélésétől függ, a szövetség most sunyít, vagy megpróbál középre helyezkedni, nem exponálta magát egyik oldalon sem. Viszont az RMDSZ-nek azzal is számolnia kell, hogy a rommagyar közösség is polarizálódhat, illetve az utca haragja ellene és a rommagyar közösség ellen fordulhat. Ha nem rövid, hát hosszabb távon megjelenhetnek az etnikai intolerancia hangjai, mint ahogy a Johannis tegnapi lehazaárulózása mögött meg is jelent ez a motívum.

a jódeménység foka: Milyen jövőt jósolsz a tüntetéssorozatnak?

MNL: Itt valóban csak jósolni tudok, hiszen egy ilyen bonyolult és kiterjedt társadalmi mozgás alakulásának esetében nehéz a végkifejletet előrelátni, inkább csak különféle forgatókönyvek képzelhetők el, melyekhez különféle valószínűségi szintek rendelhetők. A mostani utcai tüntetések legfeljebb méretüket tekintve mondhatók rendkívülieknek, egyébként több ehhez hasonlatos megmozdulás volt az elmúlt néhány évben. A mostaniak a leginkább a Colectiv-tragédia nyomán kialakult proteszthez hasonlítanak, viszont az akkoriak szervezettebb változata. Egy-egy ilyen sorozat tapasztalata megerősíti a részvevőkben azt, hogy – végső soron – mégiscsak érdemes tüntetni, hiszen befolyásolni lehet az amúgy csak 4 évente, és nagyon is kétes keretek között működő, választási időszakok között is. De a képlet másik oldala a kormányzó pártok viselkedése: ők úgy érzik, frissen szerzett legitimitásuk fölhatalmazza őket arra, hogy arrogáns módon lépjenek föl, és a legbefolyásosabb politikusok (nevezetesen Liviu Dragnea és Klaus Johannis) személyiségvonásai is fontosak a képlet alakulásának tekintetében. A politikai válság minden (köz)szereplőjének viselkedése nehezen kiszámítható, úgyhogy a kimenetel többszörösen bizonytalan. Megeshet, hogy a vox populi, mondjuk a bumfordi igazságügyminiszter lemondását követően megnyugszik és a sorozat fokozatosan elenyészik. De az is megtörténhet, hogy a tüntetések tovább tartanak (esetleg sztrájkok is szerveződnek), és már csak a kormány lemondása nyugtatja meg a háborgó tömegeket. És végső soron – ha pl. Johannis és a körülötte levő hatalmi központ ezt kívánatosnak tartja és erőteljesen megtámogatja, és ugyanakkor a PSD belső polarizálódása tovább folytatódik, a diaszpóra is aktív marad stb. – én az előrehozott választások kierőltetését sem tartom kizártnak egy hosszú tüntetéssorozat végén.

Forrás: A jódeménység foka