A segesvári Gaudeamus Ház Oktatási és Művelődési Szórványközpont idei első vendégeit január végén fogadta. A helyi magyarság régi ismerősként üdvözli Bölöni Domokos írót, újságírót, szerkesztőt és Fülöp Kálmán nagykendi költőt. Jakabházi Béla magyartanár, kultúrszervező, azt est házigazdája mutatta be Bölöni Domokosnak A rablóhús fogyasztása című új novelláskötetét. A pármondatos írói életrajzot kötetlen beszélgetés követi, „szó, szót hoz ki”. „Tizenhat kötete jelent meg Bölöni Domokosnak” , mondja házigazda méltatásában –, „te nem a nagy témákat keresed, hanem az aprókat, ez maga az élet”. Jön is rá azon nyomban az író frappáns válasza: „Hamlet mivel foglalkozik? – lenni vagy nem lenni, nekünk mi marad: enni vagy nem enni, lenni vagy nem lenni mit enni. Ez nem egy különös műfaj, mindenki műveli, nem lógok én ki ebből a felhődarabból, ami Erdély felett rég ott lebeg. …A múlt rendszerben az írók hamar rájöttek, hogy ha másképp nem tudják érvényesíteni szavukat, akkor megmarad a humoros hang, ott talán még elcsúszik ez-az. A humor mint olyan: egy kibúvó” – fűzi tovább gondolatait Bölöni Domokos, „Arra volt jó, hogy „a könnyebbik ellenállás vonalán” próbáljunk valamit jelezni, ezért kezdtem én például „humoros” írásokat küldözgetni akkori állomáshelyemről, Korondról, a Marosvásárhelyen megjelenő Új Élet folyóiratnak, amelynek Nagy Pál volt az egyik szerkesztője, az ő segítségével közölhettem…

Elérkeztünk Jakabházi Béla újabb kérdéséhez: „Nem tartod humoristának magad?” „Isten őrizz… én inkább dörgölőznék Tamási Áronhoz, Nyirő Józsefhez, akiket nem lehet úgy olvasni, hogy közben ne kacagja el magát az ember, miközben tudjuk jól, hogy nem viccelni akarnak. Én ehhez a ’vonalhoz’ szeretnék tartozni”.

Később a házigazda így sűríti egyetlen mondatba Fülöp Kálmán művészetét: „a hétköznapit igazzá teszi, és költészetté emeli”. Fülöp Kálmán nem először lép fel a segesvári magyar olvasóközönség előtt, a januári találkozó inkább a jobb, emberközelibb megismerésre kínált lehetőséget. A költő magáról, életéről mesél. A gyerek- és ifjúkor, a középiskolás évek, az élet megpróbáltatásai, balesete, mely kettétörte a pályát. „Első verseimet már iskolás koromban próbáltam megfogalmazni, azonban költővé válásomban nagyon sokat köszönhetek a teológiának.” „Hetenként önképzőkört szerveztünk, olyan előadókat hívtunk meg, akik kiforrott költők, írók, művészek voltak, a kolozsvári közélet jeles képviselői. Gellért Sándor fia, Gyula osztálytársam volt, Sándor bácsival gyakran találkoztam, sokat beszélgettünk a költészetről, ő is késztetett arra, hogy írjak.” Első verse 1997 húsvétján jelent meg, Elégia a megváltóhoz címmel. Vízügyi felügyelőként hosszú ellenőrző sétákat tesz, és ilyenkor minden kínálkozó lehetőségre felfigyel, magában morzsolja gondolatatait, rímekben gondolkozik, figyelve a természet rezdüléseire, majd hazatérve papírra veti azokat. A kendi múzeum avatóünnepségén, az addig kis füzetbe leírt verseit átnyújtotta Bölöni Domokosnak, aki önzetlen segítségével a mai napig is egyengeti a költő pályáját. Ezekből a versekből születik meg az első verseskötet, 2000-ben, Egyedül a parton. „Megpróbálok úgy írni és olyan témákat keresni, amelyek kiemelik olvasóimat a hétköznapok szürkeségéből, és legalább az olvasás pillanataiban elfelejthetik azt a fizikai és lelki nyomást, amely rájuk nehezedik. Amíg a költő belát olvasói lelkébe, és sebzett lelküket gyógyítgatja szerény verssorokkal, a vers nem válhat közhelyessé. Dolgozom egyházamért, dolgozom falumért, egyformán, kivétel nélkül tisztelek mindenkit”.

A jó hangulatú irodalmi est záró momentumában magam nyújthattam át, Kedei Zoltán festőművész megbízásából, Jakabházi Bélának a művész ajándékát, a kedves apósáról, a három éve eltávozott Nagy Ferenc (1916–2013) unitárius lelkész, költő és festőművészről készített tusportét és grafolírát – grafikai kollázst. A grafolíra alaptémáját Nagy Ferenc: Segesvár, szép Segesvár című verse képezi. Kedei Zoltán saját olajfestmény- és grafikai rajzainak egybehangolásával állít méltó emléket a lelkész-költőnek, akihez személyes barátság fűzte.

Segesvár irodalom- és kultúrakedvelő magyar közössége igazolta ezúttal is a szellemi értékek iránti érdeklődését, az értékek létjogosultságát. Jó volt Segesváron együtt lenni!

Doszlop Lidia

Forrás: Súrlott Grádics