(szeszélyes napló/8)

„Hm! ha majd Pesten meglátogatlak! Tudod-e te hány garasért és óra alatt lehet Váradról már is oda felrusszanni Pestre. Hát, ha nem tudod, megmondom. Váradon vasárnap, kedd vagy csütörtökön este 10 órakor fizetsz a gyorskocsira 6 forintot, és felülvén, behunyod a szemedet. Reggel mire a csipát kitörülhetnéd, Szolnokban vagy, 9 órakor 1 frt 30 krért gőzkocsira ülsz és ebéden Pesten vagy. Tehát éhgyomorral Váradról Pestre! Debreczennek oda sem néz az ember, hanem megyen hegyen-völgyön Püspök-Ladány, Kardszag, Török-Szt.-Miklós, Szolnok. Ily gyors utazásról Illyés János uram még álmodni sem tudna. Hát ha majd eddig ér a vasút fél lába! Én a vasutat csak azért óhajtom, hogy hozzátok közelebb legyek (hízelgés nélkül legyen mondva), fel is megyek, habár more patrio, – késről kalánról ne gondoskodjál, falusi ember tarisznyát tesz, tudod, s még téged is jól tart szalontai kenyérrel, mely nem olyan ugyan, mint a debreczeni, de jobb.” (Arany János levele Petőfi Sándorhoz, 1847)

*

„Szerelmetes fa-Jankóm! Leveledet kapám (és ásóm!). Nagyon szép tőled, hogy olyan hosszan írsz, ezután is úgy tégy, de tőlem ezt ne kivánd viszont, a világért se! Mióta megházasodtam, olyan lusta vagyok, mint valami török basa, még csak verset se írok, hát egyebet hogy írnék… Október vége felé nálatok leszünk!” (Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz, 1847)

*

„Ha látni akarsz döglött pegazust: siess hozzám. Elmeneted óta nem hogy a költés, de még a verscsinálás sem megy. Tudod-e miféle mesteremberség ez a verscsinálás? Ez, pajtás, a kővágásnál csak százszorta nehezebb valami, ezelőtt én sem ismertem de a napokban megpróbáltam. Az ember leül, kitalál sok tollrágás után egy rimet, mely legyen, például tapló, ha ez megvan, feláll, gondolkozik hol lehetne megegyező rímet lelni, végre egyben megállapodik; tegyük fel
ebben: vak ló; már most előveszi az eszmék omniáriumát, és keresget eszmét, mely mind a taplónak, mind a vak lónak megfeleljen, s ha ezt fellelte, kész a vers, mint a csizmatalp. S íme, barátom, eltávoztoddal ezen foltozó mesterségre szorult a te imádott költő barátod, ki, jóllehet az előtt is „csak János” volt, mindazáltal néha vetődtek egy vagy két tenyeres-talpas eszméi…
Nem akarok orgazda lenni, elrejtvén azokat a dolgokat melyeket részszerint-való-képpen tetennen magad, részszerint pedig ez idő szerint feleséged, nékem pedig igen kedves emlékű komámasszony – nálam feledni méltóztattatok.
Mert ámbárhogy jóllehet azon dolgoknak némely tekintetben mi is hasznát vehetnők, sőt, kérdezés ntán is eltagadhatnók, – mindazáltal meg akarjuk mutatni nagylelkűségünket, és semmit azokból el nem rejtünk és el nem tagadunk. A lista itt következik:

Feljegyzése azon ingó vagyonoknak, melyeket Petőfi Sándor 3 megye táblabírája, és nője múlt október 31-én szegény czélámon feledni méltóztattak:
Egy napernyő, rojtokkal, női vagyon 1
Egy kétvasú, fekete szarvnyelű tollkés 1
Egy hüvelyknyi hosszúságú, alsó végén eléggé elkopott, felsőn elfaragott s rágicskált irón, magyarul plajbász (vélhetöen a k. komámasszonyé) 1
Lázár Miklós költeményei, melyekben egy pár kanonokházi forró szerelme megénekeltetik 2

melyeket is közelebbi levelembe zárva, postán felküldeni el nem mulasztandándok…
Jelenleg nálunk van nagy vásár, jövő héten Pesten lesz. Legalább ti is megkapjátok azt, a mi itt el nem kel. Ez vigasztalhat. Én ugyan nem költöttem semmit, mindazáltal úgy érzem magamat, mintha igen sokat költöttem volna, azon csekély különbséggel, hogy ámbár erszényem teljesen tires, a vásárlott holmikat körülöttem nem találom.” (Arany János levele Petőfi Sándorhoz, 1847)

*

„Állj meg, vakmerő (tudniillik én, ki pedig mindez ideig igen kevés vakmerőséget tapasztaltam magamban) – Állj meg vakmerő, mondom, nem tudod-e hogy az, kihez ily kocsis hangon beszélsz, kit ohscurusnak nevezni bátorkodol, kevés nappal ez előtt száz meg száz fáklyával világíttatott ki ? (Petőfi Pestre érkezvén nejével, fáklyás zenét kapott.) Azt gondolod, hogy most is olyan ő, mint mikor te, Szalontán, polturás gyertyád füstölgő hamvánál, vele ostoba versek rögtönzésében vetélkedtél? Persze hogy azt. Sokkal barnább ő, hogy sem a fáklyák kormos füstje és füstös korma rajta változást tehetett volna, s igy bár ő nagy városban, én falun, azért összeillünk.” (Arany János levele Petőfi Sándorhoz, 1847 decemberében)

Az Aranykor Egykori Lovagja