A szerelem hallgat. A gazdagság viszont dobra veri magát. Mit ér a vagyon, ha nem parádézhat? Mi a bálvány imádók nélkül? Semmit sem ér a festett fakép, ha kacat alatt alszik a pajtában.

Eszembe sem jutott, hogy pocsolyává olvasszam szét a gleccsert, különböző anyagaira bontsam szét a templomot, és engedjem széthurcolni a kincset. Mert az egyetlen rablás, amelyet értelmesnek tartok, a föld kirablása a mag által, amely aztán önmagát is kirabolja, hiszen bele is hal a fa nevében. Eszem ágában sem volt valamicskével gazdagabbá tenni kit-kit, társadalmi helyzete szerint, egy darab ékszert ajándékozva a kurtizánnak, egy véka búzát a földmívesnek, egy kecskét a pásztornak, egy aranyat a zsugorinak. Mert nyomorúságos az ilyen gazdagodás. Számomra az volt a fontos, hogy megőrizzem a kincs egységét, hadd ragyogjon mindenkire, mint a szétoszthatatlan gyöngy.

(Folytatjuk)