A Birjusza kanyarulatainál...

Szibériában, a Birjusza folyó kanyarulatai mentén található úti célunk, amelynek neve a „magyar nő, magyar lány” orosz megfelelője. Lévén ez Irkutszk megye nyugati határán, nem áll összefüggésben más olyan kelet-szibériai településekkel, amelyek magyar emlékeket tartogatnának sorozatunk olvasói számára. (Még a Petőfi-kutatók kedvelt Barguzinja is a Bajkál-tó keleti oldalára esik, innen vagy négyszáz kilométerre.)
Aki magyar erre vetődött, azért talált vagy felfedezni vélt néhány magyar kapcsolódási eshetőséget. Például Tarczali dell’Adami Géza, aki 1925-ben írta: „A Bajkál vidékén van egy orosz falu, Vengerka a neve… Egyik-másik utcájának az elnevezésén csodálkozva akad meg a szem: Kossuth ulica, Petőfi ulica… A vengerkai öregek egyike-másika pedig, ha kiveri pipájából este a mahorka hamvát, jóízű tanyai magyarsággal köszön el szomszédjától: jóccakát koma. – 1849-ben szakadt oda egy maroknyi magyar honvéd. Ott is ragadt.” Szóval 48-asok…(Bár a Bajkál említése kissé bezavar).
Maguk a vengerkaiak őszintén bevallják, hogy fogalmuk sincs elnevezésük eredetéről. Mint a tajseti járás megalapításának 85. évfordulójára kiadott díszes albumban felsorolják: az öt kisebb-nagyobb településből összerakott „falubokorban” élnek ugyan oroszok, ukránok, beloruszok, csuvasok, tatárok, marik, litvánok, moldovánok, mordvinok, burjátok, komik – csak éppen magyarok nem.
Maga a település már a 19. században említtetett a hivatalos iratokban, ám még a 20. század elején is mindössze nyolc-tíz faház állt errefelé, az emberek vadászattal-halászattal, később fakitermeléssel foglalkoztak. Abban az időben a transzszibériai vasút építése felszívta a környék szabad munkaerejét is, akkor a sínek mentén, közvetlenül a Birjusza hídjánál állt egy Vengerka nevű állomás, ám azt később elbontották. Lehetséges, hogy ezt az elnevezést ruházták rá az „ötökre”, amelyek közül az egyik külön is a Vengerka nevet viseli, itt működik az összevont önkormányzat.
Oroszul értőknek külön furcsaság, hogy a helyiek magukat a „vengerszkij” jelzővel határozzák meg. A munkaképesek többsége a fakitermelésben tevékenykedik, közel 500 gyereknek iskola, továbbá kórház, posta, valamint kultúrház könyvtárral működik a környéken.
Ha Oroszhonban valaki ezt az elnevezést – vengerka – hallja, túlnyomó többségük nem a Tajsettől 35–40 kilométerre, délnyugatra található községre gondol. A szó („nőnemű magyar”) valamikor főként laza erkölcsű hölgyet jelentett. A vengerkák az első világháború előtti Oroszországba elszegődött, osztrák–magyar birodalombéli lokáltáncosnők, kóristalányok voltak. Az orosz nagyvárosok mulatóiban szerencséjük kovácsaként dolgozó művésznők közül természetesen nem mind volt magyar: a monarchia buja aljnövényzetének minden fajtája előfordult közöttük. (Az „orosz rulett feltalálójaként” elhíresült Mihail Dmitrijevics Szkobeljev / Михаил Дмитриевич Скобелев tábornokot sem saját forgópisztolya, hanem a legenda szerint egy vengerka ölte meg 1882-ben.)
Az 1917. októberi (bolsevik) forradalom a kéjnőimportot befagyasztotta, félretett vagyonkáik értékét meg elapasztotta. A kiöregedett, kifacsart vengerkák hazatérve legtöbbször nyomorúságos körülmények között tengették életüket (általában) korai halálukig. A név mostanában inkább magyaros orosz cigánytáncot, illetve csárdásszerű páros táncot jelöl, de jelenthet huszár-, illetve civil ruházatot, sőt u-szöges csúzlit, szilvafajtát, de még túrós táskát is…

/Nagyon köszönöm Georgij Bulügin tajseti múzeumigazgató, valamint Nagy József Ferenc diplomata barátom sokrétű segítségét. * A szerző/

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban