ÁH: Hason más

„Megyek az utcán lefelé, Senki se mondja, gyere bé, Csak a kedves feleségem, Gyere be, te szerencsétlen” – vidám volt az a gyerekkor nagyon. Persze még nem Bukarestben, hanem egy portalan kisvárosban, s nyilván feleségem sem volt még akkor, úgyhogy fogalmam nincs, miért jutott ez eszembe és miért írom ide, de jó. (Lehet, hogy azért… No meg a becsületért, vagyis a honorért. Legvalószínűbben pedig azért, mert nincs mit betenni a lapba. Keserű, édes, de keserű.)
Mindazonáltal Bukarestben volt téglagyár, mondják, Maria Tanase is egy külvárosi téglagyárban dolgozott gyermekkorában. (Később visszament oda énekelni, sok volt még mindig a vályog.) Szóval ezek a mostani bukarestiek már nem olyanok, mint azok a régi téglagyáriak voltak. Ezek nem a proletariátushoz tartoznak, hanem a kólával fertőzött (csontritkulás!) hipszteroid fakebook-os prekariátushoz (amit én szívesen nevezek, csak úgy a magam házi használatára, retardiátusnak, hehe).
Mint ezek a tüntetések is. Bezzeg 1989-ben nem volt ilyen kedélyes a dolog. (Hát még 1789-ben, gatyások!) Akkor is tüntettem, 1990-ben is tüntettem, és legtöbben azt is tudtuk, hogy miért. Már voltak gyermekeim, már volt kit féltenem, de ők szerencsére elmentek külföldre, bizonyára megsejtették, hogy ki akarom őket is vinni a golyózáporba meg a bányászok közé, és elhúzták a csíkot.
Jó, rendben van, kimentem most is, mert tetszett, hogy zöld-sárga-kéken lehetett világítani, de nem skandáltam semmit. Nicstyárásá! Inkább csak azért mentem ki, hogy szippantsak egy kis friss levegőt. (Értik ugye a finom célzást, az utalást: a szabadság ájerjéről van szó…)
Sehol nem lehet annyi szép tiszta embert látni, mint a bukaresti tüntetéseken. A bukarestiek, amikor tüntetnek, ezt megfigyeltem, átszellemülten, az eszmények áhítatában elmerülve teszik. Ezt egy fiatalember (mint megtudtam, ingyenjeggyel jött tüntetni Gyulafehérvárról, a mellén felirat: Armani és szerelem) a kövképpen fejezte ki, be és le: „Ez a kormány már két hete működik, elegünk van belőle! Mind karóba húzatnám őket, mert az éj leple alatt dolgoznak. Karóra, gazemberek! Szent isten, hol van a karórám, az előbb még megvolt…” Megvigasztaltam.
Egy neves színésznőtől azt kérdeztem, olvasta-e a kormányhatározatokat. „Igen. Azaz nem. Nincs szükségem olvasni! Ezek gazemberek! Most jövök a Gradina licoarei felől, ott is többen tüntetnek fércbukosok.” Eszembe jut, gyermekkoromban hallottam, a vicc a híres magyar ellenálló színésznővel, akit megkérdeztek, hogy ült-e már trojkán. Azt mondta, igen, de mi az. Közölték vele, hogy csengettyűs orosz faszán, mire az arca felderült, aztán töprengőbe ment át: „De csengettyűre nem emlékszem. Persze hason más.”
Viszont a legjobb tüntetők a világon a román kisgyerekek. Megszólaltattam kettőt küzülük is. Alina (8 éves): „Én azt akarom, és azért hozott ki apukám, hogy elmondjam..”. itt rövid szünetet tartott… „miszerint nem igaz, hogy az Alkotmánybíróság nem értelmezheti a törvényt; hogy a bíróságok nem alkalmazhatják közvetlenül az Alkotmánybíróság döntését; következésképp hogy a Parlament döntése híján a Btk. 297. szakasza hatályon kívül van helyezve.” Egyenes beszéd. Viorel (9 éves): „Addig fogunk tüntetni, én és a kiskutyánk, amíg azok a módosító rendelkezések, amelyeknek semmi közük a taláros testület korábbi határozataihoz, és a kormány nem is indokolta meg, hogy miért kerültek be a jogszabályba, vagyis azok az előírások, amelyek révén a kormány voltaképpen mentesíteni akart a büntetőgi felelősség alól bizonyos korrupcióval vádolt politikusokat, el nem tűnnek a román nyelvből. Nem tűrjük, hogy a jövőnket holmi átlátszatlan kormányrendeletek megmételyezzék. Azért megyünk külföldre!” Milyen szomorú.
Kedves olvasóim, ezért hiszek én a szép tiszta román ifjúságban. Ők a jövő, nem a gyagya, manipulált nyugdíjasok. Ahogy a dal is mondja: „Téglaporos a kalapom…” Hát ez kell nekünk?

GT: Lent és fentről

Vagymaradsz kinézett a fejéből. A mellső lába elé, pedig a hátsóval lépett bele. Ebből, ezzel már nem is lehet mást csinálni, mint filozófiai kérdést. Mert ha az elsővel léptem volna bele, jó, a mellsővel, akkor most látnám. De nem látom, és mégis tudom. Elképzelhető, hogy máskor is, csak nem vettem észre? Emésztő kétely.
Jött a komája. Te is? Kérdezte Vagymaradsz. Én nem, ma még nem, válaszolta a koma. Nem értem, mondta mélázva Vagymaradsz. Én sem, így a másik. Ebben megegyeztek.
Továbbmentek, aztán az erdei sirály is eresztett egyet, pont a Vagymaradsz fejére. Ezt sem látta, de ezt is tudta. Az ilyesmit megérzi az ember. Néztek maguk elé. Egyikük azt mondta: Az élet már ilyen. De nem minden nap, tette hozzá Vagymaradsz.