(szeszélyes napló/11)

„Azért van ma június 27-ike, mert tennap 26-ika volt, követválasztás napja az egész Biharmegyében. Megbuktam szerencsésen, ha ugyan bukásnak nevezhetni, mikor az ember egyenes földön marad. Tudniillik van ebben a megyében egy állandó bizottmány. Ezt a vidékiek úgy hiják, bogy Váradvármegye. Elnöke természetesen a főispán. A főispán igen-igen szabadelvű ember s erélyes, oly erélyes, hogy a mit ő akar, meg kell lennie. Törik-szakad, meg kell lennie. Persze amit ő akar, azt akarja a bizottmány is. Tehát ez a bizottmány azt akarta, hogy a követválasztás egész megyében munkanapon, s a váradi legnagyobb vásárra készülés napján, tennap legyen. Ez eddig törvény szerint van. De ugyan ezen bizottmány azt is kiszámította, kiknek jusson kenyér a biharmegyei tizenhárom követségből. Persze ember volt elég, jelesnél jelesebbek, mert hiszen Bihar szónokok dolgában gazdagabb, mint az egész Magyarország, Erdéllyel s a kapcsolt részekkel együtt. Népképviselőkül pedig kiválólag beszédes emberek kellenek, hiszen csak 450-en lesznek, és mi lármát sem tudnak csinálni, ha darabonként 3—3 jó nyelvvel felruházva nem lesznek. Ez okból a bizottmány megszámlálta embereit, azokat, kikkel az óvilágban együtt martyrkodott, korteskedett, piszkolódott s kiválaszta közülök 13-at, — többet is választott volna, de több választókerületet sehogy sem lehetett a törvényből kibetűzni. A főispán körutat tőn megyéjében, s mindenik választókerületben a helységek bíráinak és jegyzőinek egy-egy követet a capacitátió törvényes madzagán (mi ugyan a pecsovics világban ráparancsolás kötelének is beillett volna,) nyakába akasztott; így történt, hogy a szalontai választó-kerületnek, melyben maga Szalonta az eldöntő, Toperczer Ödön ismeretes név, akasztatott nyakába. Ez eddig törvény szerint van. Én ekkor már úgy álltam, hogy elválasztatásomról senki sem kételkedett. Mihelyt a nép a törvényt hallva és olvasva, választási jogát megértette, minden rábeszélés, utasítás nélkül, maga fejétől engem jelölt ki s ez szájról szájra menvén, oly erős közvélemény lett Szalontán mellettem, minő aránylag Kossuth mellett sem volt az országban.
Szegény nép! azt hitte, hogy szabad és lehet neki, a kit szeret, a kiben bizodalma van, elválasztani. Ez általános véleményre támaszkodva, tudván azt, hogy Szalonta dönt, keveset gondoltam a falukkal, annál kevesebbet, mert a választókat összeíró küldöttségnek tagja lévén, tapasztaltam, hogy inkább félnek a választási jogtól, mely miatt mezei munkáikat félben kelletik hagyniok, mintsem örülnének annak, s így bizonyos voltam benne, hogy onnan egy-kettő is alig jő be. Szóval én a korteskedést az isteni gondviselésre és a jó lelkiismeretre bíztam, de biz ezek, látom, igen rossz kortesek mai világban. A környéken nagyot vetett a latba a főispáni ajánlás, a jegyzők szégyenlték, hogy csak maguk szőrű ember legyen követ, s egy helység sehogy meg nem foghatta, hogy ha már a szalontaiak jegyzőjüket akarják küldeni, miért nem az öregebbiket küldik.
Némely helységnek pere van a királyi táblán — az ajánló erélyesen használta fel e körülményt s nem késett értésökre adni bírák uramékoknak, hogy Toperczer kir. táblai ülnök, ki csak úgy ítél jól perükben, ha követnek teszik. Ezek hatottak. Hatottak elannyira, hogy a bírák által 5 pfrt büntetés terhe alatt mindenkinek megparancsoltatnék Szalontára elmenni, elannyira, hogy a megyei közmunkákból fenmaradt (?) szekeres napszámok a választók beszállítására használtatnának, — elannyira hogy 730 szavazatot kovácsolnának T. részére. Szerencsétlenségére követségemnek (mit saját szerencsétlen­ségemmel összezavarni nem kell) valami Hrabovszky nevű kiszolgált pecsovics is idevetődött, s felkeresvén az árnyékok és büdös zúgok embereit, néhány nemest, a pecsovics hajlamuakból, tőlem el- s maga részére hódított, figyelmeztetvén őket a csapásra, mi nemesi privilégiumukon esnék, ha engem, paraszt embert, választanának követül, másrészt bíztatván őket a nemesi Eldorádó minden sült ökreivel, melyeket ő visszaszerzend.
Mindazáltal alig látta meg a szalontai nép — mely a választás helyén, a nyolcz órakor megyei utasítás szerint megnyitandott gyűlés kezdetére hat órától tizedfélig várakozott — a zászlóval, tömegben valahára beérkezett vidékieket, kiket két itt lakó megyei tiszviselő — két separatnm votum Szalontán — vezetett, azonnal haragralobbanva teljes erővel mind egy szájig mellém nyilatkozott, s követelé, hogy negyedfél órai ácsorgását tekintetbe véve, ő bocsáttassék előbb szavazatra. De a küldöttség nem akarván az abc-én túl terjeszkedni, törvény hiányában az abc-ét vette zsinórmértékül s így a falusiak, kiknek faluja szerencsés volt A–R névkezdő betűvel bírni, elsők bocsáttattak szavazásra. Szalontára, melyet a sors az S betűbe helyezctt, csak délután 1 órakor került a sor, de minthogy asztalterítésre is épen akkor került, az utóbbi elsővé tétetett, a szalontai nép pedig enni szét bocsáttatott, tudtára adatván, hogy 3 órakor megint előjöhet, s akkor ő lesz az első, miután már több helység nem is igen van. A tömeg eloszlott, de legnagyobb része többé vissza sem ment, elegendő áldozatnak tartván a fél napot, melyet a legnagyobb munka időn hasztalanul el kellett töltenie.
Vagy három száz (950-ből) összegyűlt ugyan, de miután megértette, hogy délelőtt 730 szavazat Toperczerre ment, búsult haragjában s annak érzetében, hogy ha reggel 8 órakor szavaztatják, a többség övé, így pedig, miután türelmét kifárasztották, gyalázatos kisebbségben kell maradnia, egy pár körmönfont phrasissal megáldván a hivatalos korteskedést, szavazás nélkül eltávozott. Kaptam tehát a vidékről 11 szavazatot, Hrabovszky is annyit, Toperczer 730-al követ. De ott van a roppant hézag a választási jegyzőkönyvben: Szalonta, a kerület főhelye, hol legtöbb értelmiség, hol 950 összeírt szavazó van, szavazat nélkül! Mert hisz azon 16 szavazat, melynek fele rám, fele Toperczerre adatott, ily nagy üregben meg sem kondul.
E roppant hézag az én büszkeségem. Én megnyugszom az elválasztott követben, mert ismert jelességű szabadelvű egyén, ki múltjára bízvást hivatkozhatik; mentsen isten, hogy a verificatió felé kacsintgassak, sőt nyíltan mondom , hogy ha talán új választás történnék is, többé magam ily dologba nem ártanám, de ha meggondolom a népképviseletnek ezen kezdetét, miszerint még folyvást tekintélyek rendelkeznek a buta nép meggyőződésével, bizony isten el kell szomorodnom. Mert amit tett ma a néppel X. jó czélra, ugyanazt tehetivele Y. holnap rossz czélra, hiszen az apáthi oláh épen úgy elválasztotta volna Metternichet, ha azt rágja szájába a főispán, mint most rászavazott az ismeretlen nevű „Toporczi”-ra. (…)
Jó hosszan írok semmiről, úgy-e? Bosszúállásból teszem azt azon egy sorért, miért fájdalmas zsebbel fizettem a 12 krt. Gondoltam, hogy egy ív papíron ennyit válaszolok „csak”, de letettem róla. Úgy hiszem nagyobb bosszúságot szerzek vele, ha félívet üres fecsegessél tele firkálok. (Arany János levele Petőfi Sándorhoz, 1848.)

az Aranykor Egykori Lovagja