Farkas József György: Gábor Zsazsa – Hollywood

Néhány héttel századik születésnapja előtt távozott az élők sorából Gábor Zsazsa (1917–2016) magyar születésű amerikai filmsztár. A Golden Globe-díjas színésznő Gábor Sári néven, Budapesten indult neki eseménydús életének, s 1936-ban már Miss Hungaryként kezdhette építeni nem mindennapi karrierjét.
Gábor Sári, a későbbi Zsazsa (sőt Zsa Zsa) két – ugyancsak híresen szép – lánytestvérével, Évával és Magdával később a „gyönyörű Gábor lányokként” szerepeltek különféle zenés műsorokban.
Hősnőnk azonban szépsége mellett annyira kitűnt tehetségével is, hogy 1936-ban Bécsbe utazhatott, ahol a híres tenor, Richard Tauber felkérésére énekelt a Der singende Traum című operettben – ez volt első nagy, nyilvános fellépése.

Gábor Zsazsa – rózsaszinben

Tavaly volt éppen 75 éve annak, hogy 1941-ben az édesanyja és testvérei után az Egyesült Államokba emigrált, ahol nem kellett túlzottan sokat várnia az igazi amerikai sikerre: az ötvenes években egymás után kapta a filmszerepeket. Az első számú közellenség című filmben például Fernandel partnereként szerepelt, olyan sztárokkal együtt jelent meg a vásznon, mint Marilyn Monroe, Mel Ferrer vagy Ginger Rogers. Orson Welles A gonosz érintése című filmjében (1958) Charlton Heston, Janet Leigh és Marlene Dietrich mellett tűnt fel – és abban az évben elnyerte a Golden Globe különdíját is.

Egyes számú közellenség

Zsazsát, mint jelenséget később is imádták Amerikában, humora, szókimondása okán gyakran hívták vendégnek csevegős tévéműsorokba, bemondásai és írásai az évek múlásával is fenntartották népszerűségét. Születésnapi partija pedig a hollywoodi hírességek megszokott évi találkozója volt, még tavaly is megtartották a kilencvenkilencediket, úgy, hogy ő maga ágyban fekve a hálószobájából követte a celebek bulizását.
Gábor Zsazsa azon magyarok egyike, akik csillagot kaptak a hírességek hollywoodi sétányán. Az USA-ban évtizedeken át ő volt „a magyar sztár”, amihez hozzájárult emlékezetes magánéleti karrierje is. Férjei – szám szerint kilencen – többnyire gazdagok, jól menő üzletemberek közül kerültek ki, de ahogy ő maga fogalmazta meg később: szerencsésebb dolog volt férjhez menni egy szegény színészhez, aki kifizette a számláit, mint egy fukar milliomoshoz (például Hiltonhoz), aki két kézzel óvta a vagyonát. Ennek ellenére valamennyi házasságából jól, minimum egy gyémántgyűrűvel szállt ki, amelyek foglalatát mindig visszaadta az épp elvált férjnek, mondván, hogy ő csupán a gyémánthoz ragaszkodik…
Hasonló szellemes gondolatai: „Egy okos lánynak nem probléma a férfi, hanem megoldás”, „Nagyon jó vagyok háztartásban, ha elhagyok egy férfit, mindig megtartom a házát”, „Soha nem tudtam meggyűlölni egyetlen férjemet sem annyira, hogy visszaadjam neki a tőle kapott gyémántokat”. Leghosszabban Frederic von Anhalthoz kötődött, akik halála napjáig Zsazsa mellett állt, és ő ígérte meg feleségének, hogy hamvait Budapestre hozza, és itt temetteti el.

Csokor Zsazsának ama hires sétányon

Forrás: Magyar emlékek – a nagyvilágban

2017. február 23.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights