Magam sem tudom, hogy lettem zarándok, de egyszer csak ott voltam. Lehet, hogy pápalátni mentem, mert II. János Pál hazalátogatott Lengyelországba. Árpád-házi Kingát avatták szentté, erre fel hirdették meg a processziót 1999 nyarán. No és ott voltak Patrubányék, a Magyarok Világszövetsége. Ószandecen állítottak kaput székely faragók, állítólag a legnagyobbat a műfajban. Úgyhogy bár utólag el lehet dönteni, mit kerestem s találtam meg a tömegben és mit nem azóta sem.
Mai idők vándorai

Jeruzsálemben érdekes, de nem bántó a hit és a mindennapok keveredése a zarándokhelyeken. Most ugyan csak a keresztútjárás stációira gondolok, egy óriási bazárban mentünk fölfelé a hegyen, egy-egy kiszögellésnél hűsítőt vagy olajbogyót árultak, kávét főztek, bőrdíszműves kínálta portékáját. Azokon a színhelyeken, ahol a biblia szerint ez vagy az történt Jézussal. Ahol megkorbácsolták vagy elesett. Mi pedig mindezt tudomásul vettük, és mentünk fölfelé a sikátorokon. Nem zarándokok voltunk, hanem turisták. Hogy zarándokok legyünk, ahhoz legalább a középkor díszletvilágát kell magunk köré képzelnem, amikor a Szentföldet ellepte a gyalogos tömeg Európából, s ki ezért, ki azért, de mindenki valami egyértelmű céllal vállalkozott a nagy és nem veszélytelen útra. Akkoriban minden út felajánlás volt, amiért cserébe gyógyulást, a bajokra megoldást kérhetett a szentektől vagy akár isten fiától a halandó ember. Igen, egyfajta adok-kapokként ment végbe mindez a középkori ember életében: én elgyaloglok hegyen-völgyön, vizeken, máshitűek és válogatott veszélyek földjén át akár Jeruzsálemig, amiért te cserébe gyógyítsd meg az én nyavalyatörős fiamat, teremts békét a családomban, hozd haza uramat, akiről két esztendeje nem tudni semmit, úgy eltűnt a háborúban. De ennek most már vége. Ha megy valaki, hát mert akciót hirdetnek az utazási irodánál, all inclusive annyiba kerül, mint máskor főidényben egy nagyon szerény út ugyanoda. Már hogyne mennénk! Így rohantunk le egyszerre két zarándokutat, amit a mai idők teljesítménymániás eufóriájával Guiness-rekordként emlegetünk egy napig. Rekordidő alatt futottuk be Santiago de Compostelát és Fatimát, holott ráérősen gyalog vagy öszvérháton kellett volna megtennünk a nagy utat, s közben magunk és a világ dolgain elmélkedünk. Vagy biciklivel, példájaként, hogy az út szokásrendjében nyomot hagyott legalább a tizenkilencedik század. Nem próbáltam, de mondják, hogy ha két keréken gurulsz be Santiagóba, néhány euróért egy nevedre szóló, latinul fogalmazott bizonylatot kapsz, a következő szöveggel: XY úr (vagy úrhölgy) miután az utolsó száz kilométert gyalog vagy lovagolva avagy az utolsó kétszáz kilométert kerékpáron megtette, eme legszentebb templomot kegyessége okán alázatosan felkereste,. Pecsét, aláírás, dátum. A kép annyiban változott, hogy most óriási turistabuszok húznak el mondhatni konvojban a Szent Jakab-úton Szent Jakab városa felé, és ideje, módja sincs az elmélyült elmélkedésnek. Boccaccio társasága, a Dekameron hallgatósága és egyben mesélői pestisjárvány elől menekülve lovagoltak be a világirodalomba, ugyanezt nem mondhatjuk el magunkról. Én éppen egy májpástétomot bontok fel, sietősen kimártogatom, mert nemsokára megállunk a város szélén, onnan megyünk gyalog a templomig. Egy legenda nyomában járunk, eszerint Jézus egyik apostola Jeruzsálemben szenvedett vértanúságot egy, legfönnebb másfél évtizeddel mesterének keresztre feszítése után. Jakab Keresztelő Szent János tanítványaként került Jézus közelébe. Heródes megölette és megtiltotta, hogy eltemessék. Tanítványai ellopták holttestét, márványszarkofágba tették, egy hajón elrejtették. A víz Hispániáig sodorta az elszabadult hajót, ami az akkori Iria Flaviánál ért partközelbe. Ott eltemették a vértanú apostolt, ám a hely idő múltán feledésbe merült, mígnem a 9. században csillag jelezte, hol temették el Szent Jakabot, s a csillag helye latinul: Campus stellae, a mai Compostela. Az arabok lerombolták a fölé épített kápolnát 997-ben, a sírt viszont nem bántották. A ma is látható bazilika 1075 és 1128 között épült.
Nem mondanám, hogy elvilágiasodott az El Camino. Európából sokan megteszik ezt a nagy utat, sajátos mértékegységek szerint számolnak a gyalogos zarándokok: az El Camino-i mérték: nyolcszáz kilométer, negyven nap, huszonöt-harminc kilométeres szakaszolással. Ám ez csak rész a nagy egészben, mert rendszerint az egykori Németalföld magasságából indul az út, a franciákon, a Pireneusokon át, Spanyolországban pedig Navarrát, Rioját, Kasztíliát és Galíciát érintve. Az út mentén, a házak falán, a fák törzsén, a válaszutaknál fésűskagyló rajza segít a tájékozódásban, mint a mi Mária-utunk barátbetűs M-je. Jó helyen jársz, vándor. Jeruzsálem és Róma után ez a harmadik legfontosabb cél, mondják, de már csak miután megérkeztek, és fáradtan, ám lelkükben nagy nyugalommal elheverednek a kövezett templomtéren. Dolhai Lajos írja A zarándoklat teológiája című munkájában: A zarándoklat a keresztény ember egyik ősi jelképe, amelynek alapja a bibliai antropológia. A keresztény ember, úton levő ember (homo viator), aki nem feledkezik meg arról, hogy az embernek miután kiűzetett a paradicsomból, végig kell mennie a bűn és szabadulás hosszú és gyötrelmes útján, és csak élete végén juthat el a mennyei Jeruzsálembe, hogy Istennel és Krisztussal találkozzon. Tehát az emberi élet tükre is. Az idézetet újraolvasva nagy légűrt érzékelek, pontosabban levegőszegénységet, ami értelmezhetetlenné teszi. Ha nem tudnánk, mi van Jeruzsálemben (zsidó-palesztin polgárháború), és mik történnek most már naponta Európában (csak tíz nap alatt Nizzában, Würzburgban, Münchenben), akkor valóban az eredendő bűnről és a szabadulás ígéretéről elmélkedhetnénk. Így viszont más, a huszonegyedik századhoz kötött tragédiák, az európai kereszténység alkonya is meditációnk kötelező elemeivé válnak.

Vallás, világpolitika

Portugáliából Spanyolország északi tartományába visz a busz, majd megint Portugália következik, és már itt is vagyunk Fatimában, ahol 1917-ben állítólag hat Mária-jelenés volt. Érdekes és a világpolitikához szorosan odacsomózott hely, nem azért, mert II. János Pál pápa a fatimai Miasszonyunknak tulajdonította, hogy túlélte az 1981-es merényletet. Egy Ali Agca nevű török férfi rálőtt, hajszálon múlt élete. A kegyhelyen, Mária koronájába illesztve látható a testéből kioperált golyó. A világpolitika úgy jön képbe, hogy még az első jelenések idején úgy szólt az üzenet, Oroszország térjen meg az ateizmusból, mert csak akkor lesz ismét béke a világban. Oroszországon meg épp akkoriban az októberi forradalom söpört végig, amely megdöntötte a cárságot és a kommunistákat ültette hatalomba. Kegyhelyre így még soha nem osztottak ki hasonló szerepet mint ott, abban a világtól elzárt, misztikával átitatott környezetben. S az is érdekes, hogy a három írástudatlan pásztorgyerek lett egy olyan üzenet küldönce, amely szövegszerűségében inkább diplomata szájába való, és nem hozza a korábbi Mária-szövegek értelmét és hangulatát. Mindez elég volt és változatlanul elég, hogy évente körülbelül ötmillión keressék fel a helyet. A város nem nagy, egyenesen kicsi, de tele van szállodával és vendéglővel. Szent Tamás, Szent Bernát, Szent József, Szent Család, Miasszonyunk, Mária, Halleluja, Assisi Szent Ferenc és mindenekelőtt Jézus, aztán a három pásztorgyerek a névadó a vendéglátóiparban, kell valami izgalom Lisszabon és Portó között. Néhol Fatima neve is megjelenik, ő volt Mohamed próféta legkedvesebb lánya. A városka névadójáról azt tartják, mór nő volt, de áttért, miután szerelmes lett egy keresztes lovagba. Szerintem ennek az eredettörténetnek a valóságalapja nem több, mint egy hasonló sztorit tálaló hollywoodi filmé, úgyhogy nem is vesztegetem az időt azzal, hogy körbejárjam. Annál valóságosabb viszont a Magyar Kálvária. S mint minden kálvária, ez is a stációk útja. Hatalmas rekkenőségben megyünk fölfelé az elsőtől az utolsóig, bágyadt és kopár, mozdulatlan a táj, így képzeltem a Koponyahegyet is még mielőtt láttam. A megváltástörténethez igazított időszámítás hajnalán lehetett ilyen. Tyuptya tyutyutyuptya, hallik a kanyaron túlról, férfiak és nők közelednek, Fülöp-szigeteki zarándokok énekelnek a Magyar Kálvárián. Története tulajdonképpen kálváriánké: az 1956-ban külföldre menekült (főleg kanadai és amerikai) magyarok adományából épült. Gyertyát gyújt és imádkozik ilyen helyen az ember. A fatimai keresztutat és a Szent István kápolnát 1964-ben szentelték fel, ezen a nyomvonalon jártak legeltetni a pásztorgyerekek is száz esztendővel ezelőtt. És van egy 15. stáció is, csaknem harminc évvel az első után, 1992 őszén szentelték fel, a jelenések 75, évfordulóján. Ez a stáció politikai üzenet, annak emlékére épült, hogy Magyarország szabad lett, megszabadult a kommunizmustól. Visszatértünk a városkába (ami a források szerint még mindig falu). A kirakatokban a fátimai szűz rengeteg szobra meg színes képe mellett macik, lufik, batmanok, aztán megint egy sor gyertya, világi és bibliai kirakósok. Fiú- s lánybabák pásztorgyereknek öltöztetve, de ebben az órában még vagy már láthatatlan a nyáj.