Albert-Lőrincz Márton: (Transzcendens közelítések)

Kedei Zoltán festménye

Ahhoz szokott a dolgos elme,
hogy sorsunk orcán ne viselje,
mikor csípőre tett kezekkel
állunk egy ablak szűrt fényében.

s kinézünk rajta. Ó, sok homály
kékül el ott, az út porában,
amit felver egy elnémult raj,
csőre töltött szorongással.

Így védi létét, ahogy lehet,
az ember, aki magába rekedt,
megszokta, hogy az égre nézzen,
kigombolt ingben, fegyvertelen.

2017. február 24.

1 hozzászólás érkezett