Ott ültek a műanyag huzatú fémdíványon, a doktor professzor rendelője előtt, és egész jól elbeszélgettek.

Nem tudom, mi lehet az oka, mondta egyikőjük, aki sehogyan sem nézett ki. Ha eszembe jut az oboa, nem jut eszembe a fagott. És fordítva: ha eszembe jut a fagott, nem jut eszembe a…Mit is mondtam?

Én már sejtem, hogy mindenben a politika a ludas, vélekedett a másik, aki nemhogy sehogyan, de egyáltalán nem nézett ki. Ha eszembe jut, hogy Mugur Csuvika, nem ötlik fel az, hogy Viktor Csutaku. És fordítva, épp, mint magánál: ha kimondom, hogy Viktor Csutaku, hát nem adja a fennvaló, hogy a másiknak a neve…Hogy is mondtam csak?

Ez mind semmi, legyintett a harmadik, aki annyira nem látszott, hogy csak hallották. Énnekem ha eszembe ötlik Alzheimer úr, azonnal feledem például Parkinson urat, pedig parkolni mindenképpen szokunk, vagy nem? És ha kimondom mégis Parkinson úr nevét, hát a másik…

Nyílt a rendelő ajtaja, kinézett a csinos asszisztensnő.
Kicsit bámészkodott, aztán vállat vonva ezt mondta:
Professzor úr, ma nem várja senki.

1. B.Tomos Hajnal:
   2017. február 26. 10:13

   Gondolom, emögött egy jó adag személyes élmény is lapul, egyébként nem lenne ennyire megveszekedetten eredeti.

2. Nászta Katalin:
   2017. február 26. 10:38

   Nagyon jó!