A bágyi könyvtár

Mail-interjú Zoltáni Judittal

1 A hozzám eljutott hír szerint újra nyitott a bágyi könyvtár. Megírná röviden ennek az újraéledésnek a történetét? Mi volt korábban? Hogyan jött létre ez a mostani?
2 Tisztázzuk azoknak, akik Bágyon sose jártak: Hol fekszik a falu? Mik a ”koordinátái”? Miért nagy dolog, hogy megnyílik a könyvtár? Ne felejtsen el bemutatkozni, ki lenne a bágyi könyvtáros?
3 Mit reméltek a könyvtártól: kik kölcsönöznek, mit? Miről tanúskodnak az elsõ napok?

Zoltáni Judit vagyok, nyugdíjas tanítónő,14 évig Abásfalván tanítottam. Bágy Homoródszentmárton községhez tartozik (Hargita megye), én 1990-ben kerültem Bágyba, innen mentem nyugdíjba 2005-ben. Gyerekkorom óta a könyvek szerelmese vagyok, a lányom örökölte ugyanezt tőlem, mindkettőnknek saját magánkönyvtárunk is van. Bágyban elég jó könyvtára volt az iskolának, ezt mindig a tanítók rendezték. Már idekerülésemkor meglepett, hogy mennyire érdeklődnek az emberek a könyvek iránt, és hogy többen szeretnek olvasni, szeretnek elbeszélgetni a könyvekről. Voltak, akik tőlem is sokat kölcsönöztek a mai napig is. Az iskolánál hosszas építkezés kezdődött, ami eltartott jó pár évig, más épületbe költöztünk, egy nagyon szűk egyszobás terembe, a könyvek maradtak, tönkrement minden. Jó pár éve, az udvarhelyi könyvtár ajándékozott a falu gazdaegyesületének több, mint 3000 könyvet, amelyek berakódtak az iskola volt szertárába, Pitó Emese tanító segítségével nagyjából felleltározva. Azért mondom, hogy nagyjából, mert 33 doboz még kipakolatlan.

Könyvajánló a bágyi könyvtárban

A decemberi választásokra be voltam osztva kampányolni, elmentem házról-házra beszélni az emberekkel, és több helyen feltették a kérdést, hogy miért nem vehetnek ki könyveket, úgy, mint régen, miért kell elmenjenek máshova az iskolások, a diákok, az egyetemisták egy kötelező háziolvasmányért, stb. Megígértem, hogy megpróbálok segíteni a dolgon. Felvetettem a kérdést a falu lelkészének, aki első perctől szívvel-lélekkel támogatta az ügyet. Mivel ez nem fizetett állás, elvállaltam, hogy önkéntesen rendbe teszem és megnyitom a könyvtárat. Több fiatal, diák, volt tanítványom a segítségemre sietett, és sikerült. Már a legelső napon többen kölcsönöztek könyvet, és végtelen megelégedésemre egyre több az érdeklődő. A faluban, csak 166 a házszám, de sok fiatal család van, és olvasnak rendszeresen, még a gyerekek is.

Bágy Homoródszentmártontól 4 km-re fekszik, nyugatra, a 856 méterre emelkedő bágyi hegy aljában meghúzódó békés, kis falu, barátságos, szorgalmas emberekkel. Összetartó lakói szívesen segítik egymást és vendégszerető természetűek. Jári Zsolt tiszteletes úr jóvoltából foglalkozva van a fiatalokkal, minden héten ífjúsági találkozó, táncest és többféle más kulturális tevékenység folyik. Sőt, mi több, lelkes templombajárók. Ennyi…

/Személyre szóló üzenet a homoródszentmártoni számazású kérdezőnek: Üdvözlöm, szemtmártoni születésü vagyok, a Széky család sarja. Édesapám Daradics Ferenc bükkfalvi volt, édesanyám Molnár Mária, ő volt széky eredetű, nagyapám háza a közponban, az internátussal szemben./

Kérdezett: Gergely Tamás

2017. március 1.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights