Karjukat egymás vállára helyezték, mint a sportolók szokták. Mert győztek, mert lélekben erősitik magukat.
Körbe azért nem táncoltak, mert nem volt, amiért, mindössze álltak szorosan egymás mellett: Vadmalac, Malacka, a komájuk.
Ez utóbbi tette fel a kérdést: mi lesz akkor, ha valamelyik őrült, aki atombombával bir, felrobbantja a földet.
Mert mindenik őrültnek nincs atombombája, de mindenik, akinek van, őrült.
„Hát akkor a föld felrobban” – mondta ki Vadmalax a kellemetlen igazságot.
„És?” – kérdezett tovább a komája.
„És ahányan vagyunk, annyi felé szállunk.”
„Nem lehetne…?”
„De.”
Vadmalac a Malacka vállára tette a kezét, magához vonta a testét, majd a komát is megölelte. Kismalac pedig felmászott a vállára, ott érezte magát biztonságban, vagyis velük együtt fog szállni, ha szállnak.

Forrás: Lenolaj.hu

A bukaresti rádió magyar nyelvű adásában érdekes interjú hangzott el a szerzővel a Vadmalac-történetek születéséről, értelmezéséről, a szerző munkásságáról. Az adás itt hallgatható meg.