Végte­lenül gaz­dag a ma­gyar költészet. Talán éppen emi­att fel­emelő, de szin­te ki­vi­te­lez­he­tet­len fel­adat elkészíteni pan­te­onját, a leg­kiválóbbak­nak szen­telt díszes csar­nokát. S ugyan­csak nagy fe­lelősség és kihívás az arra érde­mes kiválóságok ne­vesítése és portréik meg­al­kotása…

Per­sze tud­juk, klasszi­ku­sa­ink ad­dig van­nak je­len, és ad­dig van­nak velünk, míg ol­vas­suk műve­i­ket, ha hívjuk őket útitársul, s hagy­juk, hogy formálhassák szel­le­mi-erkölcsi ha­bi­tu­sun­kat. Van­nak ese­tek vi­szont, ami­kor kortársa­inktól, a klasszi­ku­sok hi­te­les szavú mai örököseitől várjuk egyikük vagy mási­kuk megidézését, például el­igazításul a min­den­na­pok útvesztőiben. A kétszáz évvel ezelőtt szüle­tett Arany János lírai ki­sportréját éppen har­minc éve készítet­te el Markó Béla egy olyan költői arcképcsar­nok ke­retében, amely Ja­nus Pan­no­ni­ustól Radnóti Miklósig fog­ja át a ma­gyar költészet leg­kiválóbb művelőit, szám sze­rint ti­zennégyet, mint­hogy költőnk szo­nett­ko­szorúban (Költők ko­szorúja, 1987) idézte meg alak­ju­kat és művüket.

Fájda­lom s ret­te­net mint kulcs­sza­vak jöhet­nek számításba, ha Arany János életére vetünk egy pil­lantást, de mind­ezekből, vagy­is – a kortárs sza­va­it idézve – „az egyedül vi­selt nehéz te­herből” úgy­mond nem adott átal sem­mit a sza­vak­nak. Mint­ha Arany esetében is érvényes len­ne, ami egy későbbi, hu­sza­dik század ele­ji történel­mi össze­omlást, nem­ze­ti tragédiát látott költőnk­ben fo­gal­mazódott meg, hogy tud­ni­il­lik a mély­ben él az „em­berfájda­lom…”

Ne­he­zen megnyíló, a benső, lel­ki fo­lya­ma­to­kat több­nyi­re el­hall­gató személyiség és epi­kus költő, azaz érzel­mekről és gon­do­la­tokról általában közve­tett úton, történe­tek el­beszélésén ke­resztül meg­nyi­lat­kozó költő volt Arany, ezért is beszélhe­tett történel­mi fájda­lomról „ke­rek mon­da­tok­ban”, hol­ott lel­ke bi­zonyára másra vágyott, a költő-utód sza­vai sze­rint arra, hogy:

„Si­kol­tozzék! Nyu­galmát tűzre ves­se!/​S egy fázó ország gyúljon föl a vers­re!”

Szükség van eh­hez fog­ható emlékez­tetőkre, mond­jam azt, tisztán és messze­hatóan lo­bog­hat fel így nékünk, mai ma­gya­rok­nak is Arany alak­ja – akárcsak hőséé, Tol­di Miklósé –, s nem­csak ilyen évfor­dulós al­kal­mak­kor van ezek­re szükség, ha­nem a min­den­na­pok­ban, itt, ezek­ben a Kárpát-me­den­cei fázó országok­ban…

www.hirmondo.ro / eirodalom.ro