Pompás süldőlány volt, akkor még nem tudtuk, hogy a neve a Voicuból jön, annak a női megfelelője: Vojkuca. A Vojku pedig bizonyára nem más, mint Vajk.
Nem releváns, mondaná Matók Pista; és ha ez se volna eléggé hatásos, hozzátenné azt is, hogy kusti.
Kusti katunusti.
Nem vilnyuszi hiperbetyár, hanem pofa be, mert nem tudod.
Ott süllögtek a cekedányi mokányok, kürüpölték volna ezt a Vojkucát, akinek az arcocskáján ángyélikus szerelemgödrök bolondították csomolungmájusra fel-felkunkorodó kamaszvágyunkat.
A cekedányiak anonban rettegték is a lányt; korábban puszta szórakozásból már beárulta őket. Lett Nemul und sok Ass.
Napszámosok. Törlik a nyált, nem herg szerencsét.
A vén sánta gonosz is rekkentette a cekedányokat. Utálták vegyiparilag igazolt határtalan bűzniszét. Vojkuca őt is csúfolálta. Mikor kínosan nyögdögélve bicegett a bolt elé, majd a pultként fungáló lépcsőre ereszkedve élvezettel szopogatta rózsaszínű monopóliumát, hát akkor csak:
„Cibikk, Butukk! Cibikk, Butukk!”
Fenyőmagas fejhangon rusnyákolt Vojkuca.
Mi roham szorggal cibikkeltünk és butukkoltunk hozzá kórusban.
Az öreg felüvöltött, dühében felénk hajította bogosra faragcsált kökényfa botját. Mind menekültünk, le a közön, a Küsrétre, a Sós-tóhoz.
Őrizték a Sáros Gödröt, mert ki lett plakátolva, hogy az osztrák ellenség meg akarja mérgezni, és akkor nem épül fel a Maszatórium, amiben mindenki meggyógyul: Cibikk Butuk is, de főleg a félig-gyagya s másfél-banga Limbrik Bimbi extra baksztra. Ő az, aki szigorán és önkényesen ügyel a drága fürdőre, csak most éppen ki van nyúlva a mart alatt, mert.
Na.
Kicsit szimmogtunk, aztán elkerültük tetem testét, izgalódva ődörögtünk a Nagyhíd alá, ahová a sósvíz egy része szépen becsordogált, a többi a patakból jön, a gátat naponta újítjuk, mint a hódok.
Vojkuca nyillantás alatt szabadul lengéitől, apró mellei tűzzel szikráznak a napban, mi is gatyázódtunk hárman, Lapittó Józsi, Kicsi Puró és Studér Sami, magam he.
A Lapittó Józsié hosszú és fehér, a Kicsi Puróé kurta és fekete…Az enyémé, jaj, olyan szeméremtest vagyok.
Bámuló szemeink Vojkucára tapadtanak, nem ám a pokolsár csillámló hablatyára.
Kicsit lubickolt, kicsit kacsintott, bekente magát csodaiszappal, bekentük mi is magunkat, mert nagy volt a szégyenünk.
Így szó sem lehetett, amit minden éjjel megálmodtunk, valóság.
A nap és a patak arrább húzódtak, az villan elő, hogy a rét laza homokos füvén hangtalanul érkezik a saretta, ló sincs előtte, mintha magajáró kétkerekű, pedig ott robusztozza magát a sárga herélt fölött az ülésen Kurbács Hápcsuk, akinek oda lett adva ez a tündéri szelet.
Jaj, mindjárt elárverezem magam…Likasarcúcskánk arannyal szórt fanszőrzetén vad táncot jár sok bizg sugár!…
Szó nem es, csak Vojkuca gyorsan megmosakod a nagyhíd alatti disznógübőben, sugárzó kamasz teste érett csókot kínál a világnak…Mi hárman, Lapittó Józsi, Kicsi Puró és én magam he, Studér Sami: úgy voákulunk, mintha megjelent volna nekünk a…

Küsréti Mária, Sóskuti Marika, Tündéri Vojkuca…

Korbács Hápcsuk türelmetlenül pattogtatja kancsukás korbácsát.
A lány sietve magára kapja könnyű köntösét, alatta azelőtt sem volt semmi, és némi könyörületet esdve közeledik vőlegénye úri kordéjához.
Korbács Hápcsuk rásóz egy kíméletest.
És azt mondja:
– Tee, te kancula!

Aztán beléölel; dúlidúl, mintha violálva termékenyítené.

Még mindig ott állnánk; de pelenkai szempontból máshol vagyunk már.
„Na, szarbosztánok!”

Nem várjuk meg…A korbács minket keres…Iram, uram; fel azon, az akácos irányába, ahová a ló s a jármű nem képes felkapaszkodni.

Kétcsövű puskája is van, szerencsére nem hozta magával.

Estére, úgy terveztük fogadkozva, betörjük a Hápcsuk filaglóriás házának minden ablakát, és kiszabadítjuk aranyszőke szépségű közös szerelmünket.

***

Nem sejtem, miért jön elé most ez. Azt mondják, a nagy hegyi szemafornál, amikor készülődünk az örök zöld felé, szükségét érezzük átrakni az emlékek terhét az itt maradókra. Hadd nyavalyogjanak ők is szaporán.

Közben persze azért is mesélem, hátha él még valamelyikük, Lapittó Józsi vagy Kicsi Puró, és tudnak valamit erről a tündéri kanculáról.

Szaporán, komák. Mert én holnap vagy holnapután már utazok is, Kirelejzomba.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ