Egy oszlop nekiment Vadmalacnak. A metró kijáratánál. Vadmalac fájdalmat nem érzett, csak valami zsibongást homlok tájon. Ezért nem is káromkodott, se nem haragudott, még meg is ölelte, az oszlopot. Gondolta, pihenjenek együtt.
S hát ahogy az esti fényben elnézett maga elé, egy biciklit látott meg a karóhoz kötve. Dehogy karó, biciklitartó állvány.
„Bicikliistálló” — gondolta, nem lehet, ugye, csak úgy, összevissza.
De miért a földön fekve? Mármint a kerékpár, sőt a pár első fele kajsza, mintha valaki ráugrott volna.
„Az utolsó…” — motyogta Vadmalac — de nem tudta befejezni a mondatot, mert böfögött. Gondolni ezt gondolta: „Az utolsó pohárral nem kellett volna!”

Forrás: Lenolaj.hu