• Valaki elégedetlen volt a maszkkal; túl sima volt az arc? Túl szomorú? Mintha csak egy halhatatlan mondatot javitott volna ki a fontoskodó szerkesztői toll; miért Vér és arany? Legyen Vér és bádog, Vér és mézespogácsa; minthacsak a villámot akarta volna egyenesszálúra fésülni;
• belehúzott a szerkesztői toll a szája sarkába, egy kis retus, egy kis satírozás – mert köll ide egy csöpp mosoly;
• nézem az üveg alatt a mosolygósra durvított halotti maszkot – masni a halálon, tangó és foxtrott a temetésen;
• újramintázott halotti maszk, mosollyal a szája sarkában, utcasarki viccek a szája sarkában, és Ady halott;
• persze, tudom, az alkalmi szobrász az óvodának készítette a derűsebb arcot; a kiscsoportosoknak; az irodalmi kiscsoportnak;
• persze, tudom, az életműbe már nem mászhat bele a szerkesztői toll, a halál védelem is, a halál kívülrekeszti a verset a változáson, változtatáson; érinthetetlen, mint a jövő;
• a halott kivívta magának, hogy olyannak fogadjuk el, amilyen: amilyen volt; ha már nem leszünk, maradandóak leszünk?
• persze, tudom, csak mibennünk változhat a vers, mint átépített színházteremben a szó súlya;
• persze, tudom, az Ady-giccs bennünk is megszülethet, mert válogathatunk a műben és a válogatás is hamisíthat;
• persze, tudom, Adyt is lehet anakronisztikussá olvastatni; és lehet könyvjelzőnek is használni az idő lapjai között; maszkján fény- és árnyékcsóvák keverésével is lehet mintázni;
• a halhatatlanság veszélyes jószág: kiszolgáltat az utókornak;
• szeretném, ha nem szeretnék őt azok, akiket ő ma gyűlölne.

Forrás: Igaz Szó, 1977/10. szám, 356. l.