avagy a szeretetotthon egy napja

A temetés nem szép és nem csúf, a temetés az temetés. Unum nővér utolsó útja. Legyetek egyek, ezt nem ő mondja, hanem a neve, és ő is egy volt Isten szolgálólányainak végtelen menetében. Most pedig egy lesz vele, miközben a földdel is. Átsuhan a villámok és a mennydörgés régióin, a meteoritok és üstökösök még csak nem is keskeny sávján, felébreszti a kapu őrét, és bekérezkedik, földi életében nemkülönben. De annak már vége. Legyetek egyek, mert amúgy is azok vagytok. Az intézet nem öreg-, de szeretetotthon, már reggel hétkor lesz az, ami tulajdonképpen. Szent patrónusunk, imádkozz érettünk. Minden utcagyerekek, tűzoltók, csempészek védőszentje, imádkozz érettünk. Hogy ne szedjék szét a tolókocsit, amelyben csak rögzítőövvel tudjuk benn tartani őket. Két- vagy három pontos az öv, mindegy. Alig tud mozdulni, de ha bevadul, egy perc alatt úgy megbuherálja azt a szegény kocsit, hogy egy egész napba telik, míg a gondozó nővér összeszereli. A pillanat bibliai csodatételre hasonlít: elhajítja a járókeretet, a támbotot: Uram, hála nevednek, meggyógyultam! Hozsánna! S a következő pillanatban bezuhan a pincébe, ha nincs, ki rá vigyázzon. De van! Két órán keresztül egyéb sincs, hajlong kocsijában. Mások, akik néznek, példájául hogy most már nem látnak, vagy soha se láttak.

Bőőőőőőőőő. Egyik, pontosabban egyetlen jelentése tán, hogy szeress engem is.

Mintha gyönge porcelán lenne és nem plüss, amit még dobálni is lehet. Reggel hétkor mindenkit kiveszünk az ágyból. Szegények, itt nem ismerszik meg a földi gazdagság. Piszkosak, gombásak amikor bekerülnek, a vincések unokahúgai (ezek mi vagyunk) viselik gondjukat azontúl, míg csak meg nem halnak. Mint Unum. Kiültetés az asztalokhoz. Reggeli. Felvágott, tojás, zöldség. Kevéssel beérik, olyanok, mint egy-egy nagyon öreg madár. De nem az öregség, hanem a szeretet az iránytű, ezt, mást sem ismételjük minduntalan. Sokukat etetni kell. Tea, tej, kávé. Egyik a másikra neheztel, asztalnál és akárhol, ők sem tudják, és senki nem tudja, miért. Közösségi terem, foglalkoztatás. Akik semmire nem képesek már, kupacban ülnek. Őket is megsimogatja olykor valaki. Ez gyöngyöt fűz, az meg kifestőst színez. Ez igen, gyönyörűen kifestette Malvinka az elefántot. A majmot, a krampuszt. Kirakják munkáikat a falra. Ügyesen csinálja, Gizi néni, ma nem rajzolt ki a vonalon! Ó, én úgy utálom a lila hajat, még gyermek voltam, amikor egy bohócon láttam, de az is paróka volt, ilyen haj nincs is. Erről csak annyit, hogy a külvilág nem inger többé s nem kísértés. A szentmise kilenckor vagy tizenegykor kezdődik itt, a közösségi teremben, egy lazarista atya tartja. S miután fölmutatták a szentséget, a testet és a megváltás minden bizonyságát, és a teljes bizonyosságot, Kriváncki szedelőzködni kezd, kétszáz kilométeres útra készül. Ott volt fiatal az ország északnyugati csücskében, egy kisvárosban, a parókián. Mégsem megyünk, most nem lehet. Esik az eső, zuhog, különben sincs járat. Tessék csak nyugton ülni. S a plébános is hittérítőnek jelentkezett Afrikába. De ott most lőnek. Neki még nem lőttek! Majd elmegyünk ha visszajön, kezében a béke olajágával. Ibi anyó is fölpattan, neki is sürgős módfelett, várják az iskolában, már mindenki benn ül az osztályban, olyan nincs, hogy éppen ő, a tanárnő hiányozzon. Leszerelik, akárcsak perccel korábban Krivánckit, aztán jöhet az ebéd, majd a tisztába tétel. Mert valaki már nagyon szaglik. Napjában háromszor. Pelenka. A csecsemők, illetve az öregek társadalmának forradalma: az egyszer használatos! Kényelmes, higiénikus, kimondottan arra való, hogy a popsit kényeztesse, ahogy a hülye reklámok mondják mostanában. Kibontani, lemosni, bekenni kenőccsel. Délelőttönként fürdetés, emelős fürdetőkáddal. Minden napra egy betegszoba, s itt mindenik szoba betegszoba. Gyerekek fényképe, biblia, rózsafűzér minden éjjeli fiókjában. Meg a feszület. A műszak tizenkét órás. Egy óra pihenés, utána kivenni az ágyból, foglalkoztatás, kiültetik a levegőre, ott vannak vacsoráig. Hétkor lefekvés, osztályátadás.

Égi és földi dilemmák

A dugdosás itt olyasmi, mint az, hogy a finneknél kicsi-nagy síel vagy hogy a kocsmában éjfél felé már mindenki részeg. A tele pelenkát úgy eldugja, hogy ember legyen, aki megtalálja. A lepedőt megfordítja. Le a szekrény aljába, a cipőkhöz. Csak a szag, a szag, mint egy krimiben, hét végén, valamikor. Az egyik szobában egy igazi kántor lakik. Ahogy mondják, és egyáltalán nem túloznak: tőrőlmetszett!Van neki orgonája, az is igazi. Valami kikopott, kihullt, elromlott e hangszerkirályban, olyan ronda hangokat vet ki magából, hogy azt nem lehet kibírni. Előveszi kottáit ebben a percben, és zenél megállíthatatlanul. Vigyázat, Stencike nem eszik asztalnál, annál buzgóbban gyűjtöget ő is. Szekrénye örökösen tele van, este aztán ki kell dobni, persze diszkréten . S e percben megjelenik az ájtatos aggnő, akinek elvették a zsolozsmáskönyvét. Reggeltől estig nyaggatta a többit, ment egyikhez, a másikhoz, mutogatta, melyik az a napszak szerinti ima, amire most, éppen most kíváncsi az Úr. Bepanaszolták a főnővérnél, az ítélet így szólt: ezt a szabályos zaklatást mihamarabb le kell építeni. A könyv perceken belül eltűnt, ő pedig kereste hónapokon keresztül, keresi most is, ha meg nem halt. Itt mindent ellopnak és mindenki lop, ezt mondja ő és még sokan mások. Öregkori paranoia, nem több. De nem is kevés. Semmijük sincs szegényeknek. Példabeszéd: Nagy Sándort, nem a szobafestőt innen a második utcából, hanem az igazit, a makedón királyt temették úgy, hogy lyukat fúrtak a koporsó két oldalán, kivonták kezeit teste mellől: látjátok, így megyek el e földi világból. Jácinta nővér konszekrált ostyát rejtegetett, még akkortól, amikor a nővérek kijártak a házakhoz gyóntatni. Három vagy négy volt a szelencéjében. A főnökasszony tanácstalan, megbeszélte egy pappal, Jácinta mindenütt kereste az elkobzott ostyát a seprűvel bekotort a szekrények alá, de nem találta, és nagyon kiborult. A főnökasszony megmagyarázta neki, hogy ilyet nem szabad. De neki engedélye van! Úgy oldották meg, hogy volt neki egy még kisebb kazettája, abba beletettek egy negyed ostyát, ami nem volt konszekrált. Akkor végre megnyugodott. A pap azt mondta, a konszekráltat el kell égetni, mire a rendfőnök: nem, nem veszem a lelkemre, olyan ez, mint elégetni a Megváltót, erről szó sem lehet. Vagy – s ez volt a rokonszenvesebb – vízben feloldani és ráönteni a virágra. A szentáldozásnál ugyanúgy tesz a pap is a kehelytörlőkkel, az ostyadarabokkal. A törlőt nem teszik rögtön mosógépbe. Előbb megáztatják egy tálban, a lét virágra öntik, ez a szentség tisztelete.
A szerzetes nővérek soha nem beszélnek arról, hogy mi van, árvíz, világot emésztő tűz, szörnyek, vámpírok, szélhámos szeretők a hátuk mögött.. Ólomfedő alatt múltjuk, egész életük, de vannak ritka kivételek. Kriváncki világiként szolgált a plébánián, és amikor már nem lehetett bírni vele, az igazgató beültette a kocsiba, és elmentek, na hova? Hát fiatal korába. Azóta is huncutkodik, mikor mennek még.
Tessék a fal felé fordulni. Megtöröljük, rárakjuk a pelenkát. Már ha hagyják. Gyakran verekednek, agresszióként élik meg ezt az aktust. Csapkodnak, csípnek, feszítenek visszafelé. Idő meg nincs arra figyelni, hogy csípnek, rúgnak, harapnak. Végeztünk, be a tolókocsiba. Hadakozás a kiszolgáltatottság ellen? A helyzetértelmezés az ilyenkor lehetséges hangulati és egyéb következmények boncolgatásával elmarad. Meg kell csinálni, és kész. Nem többért, sem kevesebbért – csak mert emberek vagyunk.

Malvázia, Pisztácia, Mandula

Szerintem egy-egy nővér neve, szerinted? Élelem! Ez a nővér mindent megeszik, s nem azért, mert örökösen éhes, inkább mert nem akar pazarolni. És ha Isten a mindennapiról gondoskodik, bűn akár egy morzsát is elherdálni. A megfeketedett diót úgy kell eldugni előle. Mustot présel a penészes szőlőszemekből. Az atya: kullancs csípte meg még fiatalkorában. Olyan merev azóta, mint a kopogó deszka, nyakát sem tudja forgatni. Évente kúrára megy, ha jön a láz, ez az előjel, hogy ismét beteg lesz. A család olyan, hogy papokat, apácákat adott, nem keveset. Anyja, aki olyan öreg, mint az ország útja, ritka kivétel. Bent lakik a szeretetotthonban, ami nem szokás, sőt! S azért nem, mert a Krisztus szeretete a minden szegényekre és elesettekre, nem csupán a családtagokra kiterjedő szeretet. Jaj, Viki néni, hát elesett? Ez bizony most nem a legjobb, mert mint mindig, most is nekifutnak bűnbakot keresni. Miért esett el? Ilyenkor a legtermészetesebb válasz, hogy hát mert öreg. Aki mást mond, nem biztos, hogy igaza van. A kántor már nem muzsikál, mégis új koncert kezdődik, új előadóval. Bambambambambambambam, és ez így, három órán keresztül. Füldugó használata tilos, ennek is logikus oka van: ha a többiek hívnak, és valaki, valakik mindig, akkor hogyan hallod meg? Odalépek, és azt mondom neki, ha borús az idő s készülő esőben koncertezik: Johann Sebastian Bach. Ha meg tavasszal , akkor Grieg vagy Gershwin. És szikra villan a szemében, elmosolyodik, majd meghajlik a tolószékben. Vége a koncertnek.
Három fajta van szent patrónánk szeretetotthonában. A nyughatatlan, és akire épp ezért állandóan figyelni kell, mikor zuhan le, vagy mikor lóg el. Az agresszív, aki mindent tűzbe vetne, legvégén pedig ő maga feküdne rá a máglyára, bár már húsa, semmije sincs, csupán egy nyaláb tehetetlen harag, és a harmadik, a demens. Péter, fejd meg a tehenet. Péter, fejd meg a tehenet. És ez így, két órán keresztül. Mielőtt kilépnék az ajtón, még hátraszólok, rendben van, megfejem. S ha szerencsém van, ettől megnyugszik.